A Marshall-terv

Losoncz Miklós

1947-ben in­dí­tot­ták el a Mar­shall-ter­vet, amely a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni Eu­ró­pa nagy­sza­bá­sú új­jáépí­té­si prog­ram­ja­ként rög­zült a köz­tu­dat­ban. E ta­nul­mány azt vizs­gál­ja, hogy a Mar­shall-terv mi­lyen sze­re­pet ját­szott Eu­ró­pa gaz­da­sá­gi ket­té­sza­ka­dá­sá­ban. En­nek alap­ján ar­ra a kér­dés­re is vá­laszt ke­res, hogy a terv mennyi­ben vált kü­lön­fé­le szin­tű in­teg­rá­ciós fo­lya­ma­tok ka­ta­li­zá­to­rá­vá a nyu­ga­ti vi­lág, azon be­lül Nyu­gat-­Eu­ró­pa ké­sőb­bi gaz­da­sá­gi fej­lő­dé­sé­ben.

A Mar­shall-terv el­ső meg­kö­ze­lí­tés­ben a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni idő­szak gaz­da­sá­gi prob­lé­mái­ra adott vá­lasz­nak te­kint­he­tő. Mi­ként a New De­al sem kész, ki­for­rott kon­cep­ció­ként jött lét­re a har­min­cas évek Ame­ri­ká­já­ban, úgy a Mar­shall-terv sem egy­szer­re öl­tött tes­tet, ha­nem hosszabb idő alatt, kü­lön­bö­ző ér­de­kek ere­dő­je­ként ala­kult, for­má­ló­dott ki.

Előzmények

A Mar­shall-terv köz­vet­len kiin­du­ló­pont­ja gaz­da­sá­gi ter­mé­sze­tű prob­lé­ma volt. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú be­fe­je­zé­sét kö­ve­tően Eu­ró­pa ro­mok­ban he­vert: az ipa­ri és a me­ző­gaz­da­sá­gi ter­me­lés mé­lyen a há­bo­rú előt­ti szín­vo­nal alatt volt. Még Nyu­gat-­Eu­ró­pá­ban is hiány volt élel­mi­sze­rek­ből, fű­tő­anya­gok­ból, ipar­cik­kek­ből. A há­bo­rú alatt kény­szer­rel vissza­tar­tott fo­gyasz­tás kö­vet­kez­mé­nye­ként óriási volt a fo­gyasz­tá­si cik­kek irán­ti ke­res­let. A gaz­da­sá­gi sze­rep­lők kö­zöt­ti gaz­da­sá­gi és pén­zü­gyi kap­cso­lat­rend­szer fi­nom szö­ve­tét a há­bo­rú szét­sza­kí­tot­ta, szűk ke­reszt­met­sze­tek jöt­tek lét­re a ter­me­lés­ben, a pén­zü­gyek­ben, a fi­nan­szí­ro­zás­ban, a vál­la­la­tok kö­zöt­ti kap­cso­la­tok­ban.

Az ame­ri­kai há­bo­rús se­gé­lyek és az UNR­RA­-a­do­má­nyok, ame­lyek a há­bo­rú után lét­fon­tos­sá­gúak­nak bi­zo­nyul­tak, 1946-ra el­fogy­tak. Az áru­hiány kü­lö­nö­sen drá­mai mó­don je­lent­ke­zett 1946–47 te­lén, ami­kor a nagy hi­deg meg­bé­ní­tot­ta a kon­ti­nens gaz­da­sá­gát. A krí­zis foly­ta­tó­dott az­zal, hogy az 1947. évi ka­taszt­ro­fá­lis me­ző­gaz­da­sá­gi ter­més az élel­mi­szer­hiány ál­lan­dó­su­lá­sá­hoz ve­ze­tett. Itt em­lít­he­tő még az an­gol font vál­sá­ga is 1947-ben.

Az adott fel­té­tel­rend­szer­ben az eu­ró­pai or­szá­gok önerő­ből nem vagy csak óriá­si ál­do­za­tok árán tud­tak vol­na úr­rá len­ni a gaz­da­sá­gi ne­héz­sé­ge­ken. A ter­me­lői és fo­gyasz­tói szük­ség­le­tek im­port­ból tör­té­nő kielé­gí­té­sé­re a kín­zó de­vi­za­hiány (értsd: dol­lár­éh­ség) miatt nem volt mód. Egy pon­ton túl ugyanak­kor a gaz­da­sá­gi prob­lé­mák kezd­tek po­li­ti­kai di­men­ziót is öl­te­ni. Az áru­hiány Nyu­gat-­Eu­ró­pá­ban az ak­ko­ri po­li­ti­kai be­ren­dez­ke­dés le­gi­ti­mi­tá­sát is gyen­gí­tet­te, amit an­nak fé­nyé­ben tar­tot­tak kü­lö­nö­sen ve­szé­lyes­nek, hogy a há­bo­rú utá­ni par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kon több or­szág­ban – el­ső­sor­ban Fran­ciaor­szág­ban és Olaszor­szág­ban – a balol­dal elő­re­tö­ré­se volt ta­pasz­tal­ha­tó.

A megol­dás kulcsa a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú­ból gaz­da­sá­gi szem­pont­ból megerő­söd­ve ki­ke­rült Ame­ri­kai Egye­sült Ál­la­mok kor­má­nyá­nak a ke­zé­ben volt. A há­bo­rús pusz­tí­tá­sok­tól meg­kí­mélt ame­ri­kai gaz­da­ság ké­pes volt az eu­ró­pai or­szá­gok­ban ural­ko­dó élel­mi­szer- és áru­hiány mér­sék­lé­sé­re, a ter­me­lés bein­dí­tá­sá­hoz szük­sé­ges gé­pek, be­ren­de­zé­sek szál­lí­tá­sá­ra, fő­ként pe­dig a szál­lí­tá­sok – hi­tel­ből vagy más mó­don tör­té­nő – fi­nan­szí­ro­zá­sá­ra.

Az ame­ri­kai kor­mány egyéb­ként vi­szony­lag ko­rán ér­zé­kel­te az új­jáépí­tés­sel kap­cso­la­tos prob­lé­má­kat. A há­bo­rú utá­ni hely­zet­re tör­té­nő fel­ké­szü­lést fém­je­lez­te a töb­bi kö­zött a Bret­ton Woods­-i in­téz­mé­nyek (a Nem­zet­kö­zi Va­lu­ta­alap és a Vi­lág­bank) lét­re­ho­zá­sa 1944-ben, ezek azon­ban nem vol­tak al­kal­ma­sak az új­jáépí­tés fi­nan­szí­ro­zá­sá­ra, s tő­ké­jük sem fe­lelt meg a feladat nagy­ság­rend­jé­nek.

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú be­fe­je­zé­sét kö­ve­tő két év­ben az Egye­sült Ál­la­mok mintegy 20 mil­liárd dol­lárt kü­lö­ní­tett el kü­lön­fé­le kül­po­li­ti­kai se­gély­prog­ra­mok­ra, s elő­ször két­ol­da­lú hi­te­lek­kel és se­gé­lyek­kel pró­bál­ko­zott. Így nyúj­tott hi­te­le­ket 1946-ban Nagy-B­ri­tan­niá­nak, 1947-ben pe­dig az ún. In­te­rim Eu­ro­pe­an Act ke­re­té­ben Auszt­riá­nak, Fran­ciaor­szág­nak és Olaszor­szág­nak. A kong­resszus 1947-ben Gö­rögor­szág­nak 250 mil­lió dol­lár, Tö­rökor­szág­nak 150 mil­lió dol­lár se­gélyt ha­gyott jó­vá.

Ha­mar ki­de­rült, hogy a két­ol­da­lú se­gély­prog­ra­mok több szem­pont­ból nem ha­té­ko­nyak. Az ame­ri­kai kor­mány ér­té­ke­lé­se sze­rint a bi­la­te­rá­lis se­gé­lye­zé­si egyez­mé­nyek rend­sze­ré­nek ki­ter­jesz­té­se fo­koz­ta vol­na az Egye­sült Ál­la­mok­kal szem­be­ni el­lenér­zé­se­ket, mert a nem­zet­kö­zi köz­vé­le­mény az ame­ri­kai ha­tal­mi ér­de­kek ér­vé­nye­sí­té­sét lát­ta ben­nük. Az együtt­mű­kö­dés szűk ke­reszt­met­sze­tét a gaz­da­sá­gi­lag gyen­gébb fél tel­je­sí­tő­ké­pes­sé­ge je­len­tet­te. A két­ol­da­lú megál­la­po­dá­sok rend­sze­ré­vel az Egye­sült Ál­la­mok le­mon­dott vol­na az ál­ta­la tá­mo­ga­tott or­szá­gok egy­más kö­zöt­ti több­ol­da­lú együtt­mű­kö­dé­sé­nek elő­nyei­ről is.

A program meghirdetése

Ilyen előz­mé­nyek után hang­zott el 1947. jú­nius 5-én Geor­ge Mar­shall ame­ri­kai kül­ügy­mi­nisz­ter (a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú ide­jén ve­zér­ka­ri fő­nök) be­szé­de, me­lyet az ér­zel­mek­re is ha­tó sza­vak­kal a Har­vard Egye­te­men mon­dott el az eu­ró­pai or­szá­gok la­kos­sá­gá­nak az áru­hiánnyal össze­füg­gő szen­ve­dé­sei­ről. E be­széd­ben tett ja­vas­la­tot az Eu­ró­pai Új­jáépí­té­si Prog­ram­ra (Eu­ro­pe­an Re­co­ve­ry Prog­ram – ERP), me­lyet ezután Mar­shall-terv­nek is ne­vez­tek. (Ke­vés­sé is­mert, hogy Mar­shall kül­ügy­mi­nisz­ter mel­lett nagy sze­re­pet ját­szott a terv ki­dol­go­zá­sá­ban De­an Ache­son kül­ügy­mi­nisz­ter-he­lyet­tes, Wil­liam Cla­y­ton gaz­da­sá­gi­mi­nisz­ter­-he­lyet­tes, va­la­mint Geor­ge Ken­nan, a Kül­ügy­mi­nisz­té­rium po­li­ti­kai ter­ve­ző­cso­port­já­nak fő­nö­ke. Geor­ge Mar­shall egyéb­ként 1953-ban No­bel-bé­ke­dí­jat ka­pott.)

A be­széd for­du­la­tot jel­zett az ame­ri­kai kül­po­li­ti­ká­ban: az Egye­sült Ál­la­mok kor­má­nya fel­ha­gyott a bi­la­te­rá­lis se­gé­lye­zés­sel és hi­te­le­zés­sel, he­lyet­te kö­zös együtt­mű­kö­dé­si prog­ra­mot he­lye­zett ki­lá­tás­ba, amely­nek az eu­ró­pai nem­ze­tek egyetér­té­sén kell ala­pul­nia. Mindez ar­ra is utalt, hogy a Mar­shall-terv nem egy­sze­rűen az 1946–47. évi vál­sá­got volt hi­va­tott or­vo­sol­ni, ha­nem a há­bo­rú utá­ni új­jáépí­tés fel­gyor­sí­tá­sát, új struk­tú­rák, együtt­mű­kö­dé­si me­cha­niz­mu­sok kiala­kí­tá­sát is szol­gál­ta.

A be­széd lé­nye­ges megál­la­pí­tá­sa volt, hogy a se­gély­prog­ram kez­de­mé­nye­zé­sé­nek Eu­ró­pá­ból kell kiin­dul­nia. Ez­zel nyil­ván­va­lóan azo­kat a kri­ti­ká­kat kí­ván­ták el­ke­rül­ni, ame­lyek az Egye­sült Ál­la­mo­kat az­zal vá­dol­hat­ták vol­na, hogy a se­gély­prog­ra­mot nem­zet­kö­zi be­fo­lyá­sa erő­sí­té­sé­re kí­ván­ja fel­hasz­nál­ni.

Az ame­ri­kai kül­ügy­mi­nisz­ter har­var­di be­szé­dét kö­ve­tően 1947. jú­nius 27-én Párizs­ban össze­gyűl­tek azon eu­ró­pai or­szá­gok kor­mány­kép­vi­se­lői, ame­lye­ket érin­tett a Mar­shall-terv. A Szov­jetunió kül­dött­sé­ge is részt vett a kon­fe­ren­cián Mo­lo­tov kül­ügy­mi­nisz­ter ve­ze­té­sé­vel, mi­vel az USA a Szov­jetunió­nak és az ér­dek­szfé­rá­já­ba tar­to­zó kö­zép- és ke­let-­euró­pai or­szá­gok­nak is felaján­lot­ta az Euró­pai Új­jáépí­té­si Prog­ram­ban va­ló rész­vé­telt. Er­re an­nak el­le­né­re ke­rült sor, hogy a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú két győz­tes nagy­ha­tal­ma kö­zöt­ti ér­dek­el­len­té­tek már ko­ráb­ban fel­szín­re ke­rül­tek és fo­lya­ma­to­san erő­söd­tek.

A szov­jet kor­mány a kö­vet­ke­ző há­rom fel­té­tel­hez kö­töt­te a prog­ram­ban va­ló rész­vé­telt: a se­gé­lyek jel­le­gé­nek és össze­gé­nek tisz­tá­zá­sa; az egész Eu­ró­pá­ra kiter­je­dő prog­ram he­lyett bi­la­te­rá­lis ala­po­kon tör­té­nő se­gély­nyúj­tás az egyes or­szá­gok­nak; Né­metor­szág be­vo­ná­sá­ra a se­gé­lye­zet­tek kö­zé csak ak­kor ke­rül­het sor, ha a Né­metor­szág­gal kap­cso­la­tos szov­jet igé­nye­ket (fő­leg a há­bo­rús jó­vá­té­telt) kielé­gí­tet­ték. Miu­tán e kö­ve­te­lé­se­ket nem tel­je­sí­tet­ték, a szov­jet kül­dött­ség el­hagy­ta a kon­fe­ren­cia szín­he­lyét, ki­fe­je­zés­re jut­tat­va, hogy a Szov­jetunió be­fo­lyá­sa alá tar­to­zó or­szá­gok is ki­ma­rad­nak a Mar­shall-terv­ből.

Elő­ször úgy volt, hogy a szov­jet ve­ze­tés en­ge­dé­lye­zi a ke­let-­eu­ró­pai párt­ve­ze­tők­nek az 1947. jú­lius 12-én kez­dő­dő pá­ri­zsi kon­fe­ren­cián va­ló rész­vé­telt. A kon­fe­ren­cián vissza kel­lett vol­na uta­sí­ta­niuk az ame­ri­kai ter­vet, és más or­szá­gok de­le­gá­ció­ját is ugyaner­re a lé­pés­re kel­lett volna rá­be­szél­niük. Ké­sőbb azon­ban Moszk­va még­sem en­ge­dé­lyez­te a rész­vé­telt. A do­log ér­de­kes­sé­ge az, hogy a cseh koa­lí­ciós kor­mány hi­va­ta­lo­san is ki­nyil­vá­ní­tot­ta rész­vé­te­li szán­dé­kát a Mar­shall-terv­ben. A lengyel kor­mány nem hi­va­ta­lo­san tet­te ugyanezt. A Mar­shall-terv­től va­ló ke­let-­eu­ró­pai tá­vol­ma­ra­dás­sal kez­dő­dött meg Eu­ró­pa gaz­da­sá­gi ket­té­sza­ka­dá­sa. 1947 jú­liu­sá­ban eresz­ke­dett le Euró­pá­ra vissza­von­ha­tat­la­nul a vas­füg­göny.

A prog­ram­ban va­ló rész­vé­tel felaján­lá­sa a Szov­jetunió­nak tak­ti­kai lé­pés volt. Egy­részt az ame­ri­kai dip­lo­má­ciá­nak is erős két­sé­gei vol­tak a te­kin­tet­ben, hogy gaz­da­sá­gi se­gé­lyek­kel szá­mot­te­vően befo­lyá­sol­ni le­het a Szov­jetunió vi­sel­ke­dé­sét. Más­részt az ame­ri­kai kül­ügy­mi­nisz­té­rium ab­ban is csak­nem biz­tos volt, hogy a kong­resszus so­ha nem fog­ja meg­sza­vaz­ni a se­gélyt a Szov­jetunió­nak. Mivel Sztá­lin „nem hív­ta le a blöf­föt”, az ame­ri­kai dip­lo­má­cia sem szen­ve­dett presz­tízs­vesz­te­sé­get, ép­pen el­len­ke­ző­leg. A Szov­jetunió a to­váb­biak­ban is fellé­pett a Mar­shall-terv el­len. A Kom­mu­nis­ta és Mun­kás­pár­tok Tá­jé­koz­ta­tó Iro­dá­já­nak (Ko­min­form) ala­ku­ló ülés­sza­kán (1947. szep­tem­ber 22–27.) And­rej Zsda­nov fel­szó­lí­tot­ta a kom­mu­nis­tá­kat, hogy aka­dá­lyoz­zák meg az ame­ri­kai terv va­ló­ra vál­tá­sát.

A terv fő vonásai

A Mar­shall-ter­vet el­fo­ga­dó or­szá­gok 1947. jú­lius 12. és szep­tem­ber 22. kö­zött tar­tott pá­ri­zsi kon­fe­ren­ciá­ju­kon aláír­ták a gaz­da­sá­gaik ál­la­po­tá­ról szó­ló kö­zös je­len­tést. Az igé­nyelt tá­mo­ga­tás össze­gét 28 mil­liárd dol­lár­ban je­löl­ték meg. A részt ve­vő ál­la­mok 1947. áp­ri­lis 16-án ír­ták alá a Mar­shall-terv­ről szó­ló szer­ző­dést. A prog­ram a kö­vet­ke­ző 16 or­szág­ra terjedt ki: Auszt­ria, Bel­gium, Dá­nia, Fran­ciaor­szág, Gö­rögor­szág, Hol­lan­dia, Íror­szág, Iz­land, Lu­xem­burg, Nagy-Bri­tan­nia, Norvé­gia, Olaszor­szág, Por­tu­gá­lia, Svéd­or­szág, Svájc és Tö­rökor­szág. Ti­zen­he­te­dik­ként Né­metor­szág ne­vé­ben a meg­szál­ló ha­tal­mak ír­ták alá a szer­ző­dést.

A 16 nyu­gat-­eu­ró­pai or­szág lét­re­hoz­ta az Eu­ró­pai Gaz­da­sá­gi Együtt­mű­kö­dés Szer­ve­ze­tét (Or­ga­ni­za­ti­on of Eu­ro­pe­an Eco­no­mic Coo­pe­ra­ti­on – OEEC), mely­nek ere­de­ti felada­ta a Mar­shall-terv ke­re­té­ben az Egye­sült Ál­la­mok­ból ér­ke­ző tá­mo­ga­tás szétosz­tá­sa, to­váb­bá a ke­res­ke­de­lem, a gaz­da­sá­gi sta­bi­li­tás és a nö­ve­ke­dés elő­se­gí­té­se volt. A 28 cik­kely­ből ál­ló alap­ok­mány a szer­ve­zet cél­ját a kö­vet­ke­zők­ben ha­tá­roz­ta meg: szo­ros gaz­da­sá­gi együtt­mű­kö­dés meg­va­ló­sí­tá­sa a tag­ál­la­mok kö­zött; a gaz­da­sá­gi új­jáépí­tés össze­han­go­lá­sa; a ter­me­lés nö­ve­lé­se; a tech­ni­kai le­he­tő­sé­gek fej­lesz­té­se, a ke­res­ke­del­mi for­ga­lom köl­csö­nös nö­ve­lé­se; a vá­mok és ke­res­ke­del­mi aka­dá­lyok le­bon­tá­sá­nak elő­moz­dí­tá­sa; több­ol­da­lú fi­ze­té­si rend­szer be­ve­ze­té­se; az inf­lá­ció csök­ken­té­se; a va­lu­ták szi­lárd­sá­gá­nak biz­to­sí­tá­sa; a mun­ka­erő leg­ha­té­ko­nyabb fog­lal­koz­ta­tá­si for­mái­nak fel­ku­ta­tá­sa, be­leért­ve a mun­ka­erő or­szá­gok kö­zöt­ti moz­gá­sát is.

Ame­ri­kai rész­ről a Mar­shall-se­gély le­bo­nyo­lí­tá­sát a Gaz­da­sá­gi Együtt­mű­kö­dés Igaz­ga­tó­sá­ga (Eco­no­mic Coo­pe­ra­ti­on Ad­mi­nist­ra­ti­on – ECA) vé­gez­te, amely füg­get­len volt az Egye­sült Ál­la­mok Kül­ügy­mi­nisz­té­riu­má­tól. Az OEEC – egy er­re a cél­ra ala­kult elő­ké­szí­tő bi­zott­ság jelen­té­se alap­ján – 19 mil­liárd dol­lárt igé­nyelt az Egye­sült Ál­la­mok­tól. 1948. áp­ri­lis 1. és 1952. de­cem­ber 30. kö­zött akko­ri fo­lyó ára­kon tény­le­ge­sen 12,8 mil­liárd dol­lárt tett ki az ame­ri­kai tá­mo­ga­tás. Ez éves át­lag­ban az USA GDP-jé­nek 1,2 szá­za­lé­ká­ra rú­gott. A Mar­shall-se­gély mintegy 90 szá­za­lé­ka pénz, il­let­ve áru­szál­lí­tás for­má­ját öl­tő vissza nem fi­ze­ten­dő se­gély, 10 szá­za­lé­ka pe­dig vissza­fi­ze­ten­dő köl­csön volt. A se­gé­lyek egy­har­ma­dát me­ző­gaz­da­sá­gi ter­mé­kek, a töb­bit ipar­cik­kek (be­ru­há­zá­si ja­vak és ipa­ri fo­gyasz­tá­si cik­kek) tet­ték ki.

Az egyes or­szá­gok­nak jut­ta­tott össze­ge­ket az ECA ha­tá­roz­ta meg azok fo­lyó fi­ze­té­si­mér­leg-de­fi­cit­jét fi­gye­lem­be vé­ve. En­nek meg­fe­le­lően Nagy-B­ri­tan­niá­nak ju­tott a Mar­shall-se­gély 25 szá­za­lé­ka, Fran­ciaor­szág­nak 20 szá­za­lé­ka, Olaszor­szág­nak 12 szá­za­lé­ka, az NSZK-nak és Auszt­riá­nak pe­dig 10-10 szá­za­lé­ka. Fi­gyel­met ér­de­mel, hogy az Eu­ró­pai Új­jáépí­té­si Prog­ram­ban részt ve­vő Svájc nem ré­sze­sült se­gély­ben.

A Mar­shall-se­gély ke­re­té­ben a ked­vez­mé­nye­zett or­szá­gok 1,7 mil­liárd dol­lár ér­ték­ben im­por­tál­tak ga­bo­nát, 1,6-1,6 mil­liárd dol­lár ér­ték­ben egyéb élel­mi­szert, kő­ola­jat és kő­olaj­szár­ma­zé­kot, 3,5 mil­liárd dol­lár ér­ték­ben nyers­anya­go­kat, 1 mil­liárd dol­lár ér­ték­ben fém- és acél­ipa­ri ter­mé­ke­ket, to­váb­bá 3,4 mil­liárd dol­lár ér­ték­ben egyéb kész­ter­mé­ke­ket és fo­gyasz­tá­si cik­ke­ket. Az im­port dön­tő há­nya­da, de nem tel­jes egé­sze az USA-ból szár­ma­zott.

A Mar­shall-terv meg­va­ló­sí­tá­sa alatt Nyu­gat-­Eu­ró­pa össze­sí­tett GDP-je 32 szá­za­lék­kal, me­ző­gaz­da­sá­gi ter­me­lé­se pe­dig 11 szá­za­lék­kal emel­ke­dett a há­bo­rú előt­ti szint­hez ké­pest. Az ipa­ri ter­me­lés 40 szá­za­lék­kal ha­lad­ta meg az 1938. évit.

A ter­me­lés nö­ve­ke­dé­se mel­lett a Mar­shall-terv fon­tos ered­mé­nye volt az ún. dol­lár­hiány mér­sék­lé­se. Míg 1947-ben a ked­vez­mé­nye­zett or­szá­gok Egye­sült Ál­la­mok­ba irá­nyu­ló ki­vi­te­le az im­port 14 szá­za­lé­ka volt, ad­dig 1952-ben ez az ér­ték 49 szá­za­lék­ra nőtt, és gya­ra­pod­tak a részt ve­vő or­szá­gok arany- és va­lu­ta­tar­ta­lé­kai is.

A segély eredménye

A Mar­shall-se­gély leg­na­gyobb je­len­tő­sé­ge az volt, hogy hoz­zá­já­rult bi­zo­nyos szűk ke­reszt­met­sze­tek – pél­dául kulcs­fon­tos­sá­gú gé­pek hiá­nya, az anyag­hiány, a ter­me­lés-fi­nan­szí­ro­zás prob­lé­mái – meg­szün­te­té­sé­hez, ami­nek nyo­mán a ked­vez­mé­nye­zett or­szá­gok­ban a ter­me­lés di­na­mi­kus fel­fut­ta­tá­sá­ra nyílt le­he­tő­ség. Ezek a szűk ke­reszt­met­sze­tek gyak­ran sok­kal ke­vés­bé vol­tak lát­ha­tók, mint a há­bo­rús pusz­tí­tá­sok, a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dést, fej­lő­dést fé­ke­ző ha­tá­suk azon­ban azo­ké­nál sok­kal szá­mot­te­vőbb volt. A Mar­shall-se­gély ka­ta­li­zá­tor sze­re­pet ját­szott: vi­szony­lag sze­rény be­fek­te­tett össze­gek szá­mot­te­vő ár­be­vé­tel-nö­ve­ke­dést, il­let­ve ki­bo­csá­tás­bő­vü­lést in­du­kál­tak, nem­csak a befek­te­tés he­lyén, ha­nem a to­va­gyű­rű­ző ha­tá­sok nyo­mán más­hol is.

A se­gély ka­ta­li­zá­tor sze­re­pé­nek ki­bon­ta­ko­zá­sát az tet­te le­he­tő­vé, hogy a ked­vez­mé­nye­zett or­szá­gok több­sé­ge a kor mér­cé­je sze­rint fej­lett gaz­da­ság­gal ren­del­ke­zett. Ezek­ben az or­szá­gok­ban az inf­ra­struk­tú­ra kiépült, az ipar és a me­ző­gaz­da­ság fej­lett volt, ren­del­ke­zés­re állt a szak­kép­zett mun­ka­erő. Ezál­tal a há­bo­rú nyo­mán előállt kü­lön­fé­le re­ál­gaz­da­sá­gi és pén­zü­gyi szűk ke­reszt­met­sze­tek felol­dá­sa gyors ter­me­lés­nö­ve­ke­dés­hez ve­ze­tett. A gaz­da­sá­gi fej­lett­ség ala­cso­nyabb fo­kán ál­ló ked­vez­mé­nye­zett or­szá­gok­ban ugyanak­kor a Mar­shall-terv ke­re­té­ben előirány­zott erő­for­rá­sok na­gyobb há­nya­dát for­dí­tot­ták gaz­da­ság­fej­lesz­tés­re. Így ke­rült sor pél­dául a Ko­rin­to­szi-­csa­tor­na átépí­té­sé­re Gö­rögor­szág­ban vagy bá­nyák mo­der­ni­zá­lá­sá­ra Tö­rökor­szág­ban.

A Mar­shall-terv ugyan hoz­zá­já­rult Euró­pa gaz­da­sá­gi ket­té­sza­ka­dá­sá­hoz, még­sem le­het azt ál­lí­ta­ni, hogy ki­ter­jesz­té­se Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pá­ra az adott fel­té­tel­rend­szer­ben au­to­ma­ti­ku­san elő­moz­dí­tot­ta vol­na a tér­ség or­szá­gai­nak lát­vá­nyos gaz­da­sá­gi fej­lő­dé­sét és in­teg­rá­ló­dá­sát az eu­ró­pai gaz­da­sá­gi mun­ka­megosz­tás­ba. Ezek­ben az or­szá­gok­ban a se­gély ka­ta­li­zá­tor sze­re­pe gyen­gébb lett vol­na, a gaz­da­sá­gi el­ma­ra­dott­ság fel­szá­mo­lá­sa, a me­ző­gaz­da­ság tu­laj­don­vi­szo­nyai­nak re­form­ja a Mar­shall-terv ere­de­ti fi­lo­zó­fiá­já­tól, tar­tal­má­tól el­té­rő megol­dá­so­kat tett vol­na szük­sé­ges­sé.

A Mar­shall-terv in­dí­tá­sá­ban ugyan konk­rét rö­vid tá­vú kény­sze­rek ját­szot­tak kiemel­ke­dő sze­re­pet, a se­gé­lyek kö­ré azon­ban sa­já­tos in­téz­mé­nyek és együtt­mű­kö­dé­si me­cha­niz­mu­sok is szer­ve­ződ­tek, ame­lyek kü­lön­fé­le szin­tű mul­ti­la­te­rá­lis in­téz­mé­nyek csí­rái­vá vál­tak, majd ön­ál­ló éle­tet kezd­tek él­ni. Az Eu­ró­pai Fi­ze­té­si Unió (Eu­ro­pe­an Pa­y­ment Uni­on – EPU), mely 1950. jú­lius 1-jén kezd­te meg mű­kö­dé­sét, több­ol­da­lú el­szá­mo­lá­si rend­szer­ként funk­cio­nált. Olyan idő­szak­ban, ami­kor az EPU-­ban részt ve­vő or­szá­gok va­lu­tái még nem vol­tak kon­ver­ti­bi­li­sek, át­me­ne­ti megol­dást kí­nált a dol­lár­hiánnyal szem­ben, il­let­ve le­he­tő­vé tet­te a ke­res­ke­del­mi­mér­leg-hiá­nyok és -több­le­tek több­ol­da­lú el­szá­mo­lá­sát. Az EPU egy­szer­s­mind hoz­zá­já­rult a ben­ne részt ve­vő or­szá­gok kö­zöt­ti fi­ze­té­si for­ga­lom li­be­ra­li­zá­lá­sá­hoz, a va­lu­ta­kon­ver­ti­bi­li­tás meg­te­rem­té­sé­hez, ami­re 1957 után ke­rült tény­le­ge­sen sor.

A Mar­shall-se­gély be­fe­je­ző­dé­se 1952-ben nem je­len­tet­te az OEEC felosz­la­tá­sát is, ép­pen el­len­ke­ző­leg. A szer­ve­zet te­vé­keny­sé­ge fo­ko­za­to­san fej­lő­dött, bő­vült, új te­rü­le­tek­re ter­jedt ki. Vé­gül az OEEC jog­utó­da­ként hoz­ták lét­re – az USA és Ka­na­da be­vo­ná­sá­val – a je­len­leg is mű­kö­dő OECD-t (Or­ga­ni­za­ti­on of Eco­no­mic Coo­pe­ra­ti­on and De­ve­lop­ment – Gaz­da­sá­gi Együtt­mű­kö­dés és Fej­lesz­tés Szer­ve­ze­te).

A Mar­shall-terv­nek nem­csak gaz­da­sá­gi, ha­nem po­li­ti­kai di­men­zió­ja is volt. A New De­al a har­min­cas évek Ame­ri­ká­já­ban já­rult hoz­zá a fennál­ló tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi rend­szer bel­ső fe­nye­ge­tett­sé­gé­nek mér­sék­lé­sé­hez, il­let­ve meg­szün­te­té­sé­hez. Nyu­gat-­Eu­ró­pá­ban az áru­hiány mér­sék­lé­se, a fo­gyasz­tás nö­ve­lé­se ré­vén a Mar­shall-terv se­gí­tet­te elő a tő­kés rend­szer bel­ső sta­bi­li­zá­ció­ját, ezál­tal hoz­zá­já­rult Eu­ró­pa gaz­da­sá­gi megosz­tott­sá­gá­hoz. A Mar­shall-terv po­li­ti­kai sta­bi­li­zá­ló sze­re­pe azt je­len­tet­te, hogy gaz­da­sá­gi esz­kö­zök se­gít­sé­gé­vel, a fo­gyasz­tás, a tár­sa­dal­mi jó­lét nö­ve­lé­sé­vel szű­kí­tet­ték a balol­da­li erők tár­sa­dal­mi bá­zi­sát, ezál­tal moz­gás­te­rét. A Mar­shall-terv köz­vet­ve egyik – de nem egyet­len – té­nye­ző­je volt az eu­ró­pai po­li­ti­kai megosz­tott­ság el­mé­lyü­lé­sé­nek is. Az Eu­ró­pai Új­jáépí­té­si Prog­ram ugyanis egy­részt ked­ve­ző gaz­da­sá­gi fel­té­te­le­ket, ala­po­kat te­rem­tett a Wa­shing­to­ni Szer­ző­dés­sel 1949. áp­ri­lis 4-én lét­re­jött NATO szá­má­ra. Más­részt az ERP-­ben és a NA­TO-ban egyaránt részt ve­vő or­szá­gok szá­má­ra a Mar­shall-terv vég­re­haj­tá­sa sa­já­tos, ké­sőbb ka­to­nai és po­li­ti­kai té­ren egyaránt ka­ma­toz­tat­ha­tó együtt­mű­kö­dé­si gya­kor­lat volt.

A se­gély­prog­ram in­dí­tá­sa két­ség­te­le­nül elő­nyö­sen érin­tet­te az ame­ri­kai gaz­da­sá­got, amely 1947-ben eny­he re­cesszió­ba ke­rült. 1946-ban az Ame­ri­kai Egye­sült Ál­la­mok ex­port­ja elér­te a há­bo­rú előt­ti érték négy­sze­re­sét. A nyu­gat-­eu­ró­pai piacok fel­ve­vő­ké­pes­sé­ge ezál­tal mind nagyobb sze­re­pet ját­szott az ame­ri­kai gaz­da­sá­gi kon­junk­tú­ra ala­ku­lá­sá­ban.

A se­gély­prog­ram ro­kon vo­ná­so­kat mu­ta­tott a kor­szak ural­ko­dó gaz­da­ság­po­li­ti­kai fi­lo­zó­fiá­já­val, amely az an­gol Ke­y­nes ne­vé­hez fű­ző­dött, és töb­bek kö­zött a ke­res­let ál­la­mi költ­ség­ve­té­si esz­kö­zök­kel tör­té­nő ösz­tön­zé­sén ala­pult. A Mar­shall-terv lé­nye­ge ugyanis olyan nem­zet­kö­zi szin­tű ke­res­let­ösz­tön­zés volt, amely­ből nem­csak a ked­vez­mé­nye­zett or­szá­gok, ha­nem az USA költ­ség­ve­té­si for­rá­sai­ból Nyu­gat-­Eu­ró­pá­ba ex­por­tá­ló ame­ri­kai vál­la­la­tok, ezál­tal köz­vet­ve az egész ame­ri­kai gaz­da­ság is pro­fi­tált.

Megjelent a Rubicon 2002/9-10. lapszámában

Szeretne többet megtudni a hidegháború történetéről? Eddigi legrészletesebb összefoglalónkat a 2019/2-3. lapszámunkban olvashatja. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg Print + Digital változatban IDE KATTINTVA!

Előző cikk Hruscsov: A sors kegyeltje
Következő cikk A Marshall-terv: Európa újjáépítésének programja