A MÜNCHENI SZERZŐDÉS

A MÜNCHENI SZERZŐDÉS

A német külpolitika a revízió és az expanzió között, 1936–1939

Németh István

Az első világháborút lezáró 1919. májusi versailles-i békeszerződés 440 cikkelye súlyos, szinte teljesíthetetlen katonai, területi, pénzügyi, gazdasági feltételeket támasztott Németországgal szemben, mégis leginkább a háborús felelősség egyoldalú áthárítása volt fájó. A 231. cikkely jó szolgálatot tett minden olyan erő számára, amely a békeszerződés és a köztársaság szétrombolásáért küzdött. A weimari köztársaság első éveiben gyorsan kiderült, ki fogadja el az alkotmányt, és ki ellenzi. Az első éveket a jobb- és baloldali politikai radikalizmus megerősödése és az erkölcsi szétzilálódás jellemezte.

1933. január 30. után a Hitler-kormány külpolitikai tevékenysége a wei­mari kormányok revíziós követeléseihez kapcsolódott, céljaiban és módszereiben ugyanakkor teljesen eltávolodott attól. Hitler az erőszakos expanzióra irányuló külpolitikáját 1937. november elején fejtette ki a Wehrmacht vezetőinek és Neurath külügyminiszternek. Terjeszkedési tervét a 85 milliós német nép élettérigényével és a nemzeti önrendelkezés jogával indokolta, amelyre a nyugati szövetségesek hivatkoztak az első világháborút lezáró békeszerződések során. E terv valóra váltásának volt fontos állomása a müncheni szerződés 1938-ban.

Az 1930-as évek közepének nemzetközi eseményei és a német Wehrmacht előrehaladott fegyverkezése nyomán a feszültségek, válságok és háborúk szélárnyékában a nemzetiszocialista Német Birodalom 1936-tól kezdve kitört külpolitikai elszigeteltségéből. Március 7-én felmondta a locarnói szerződést, majd május elején először követelt hivatalosan gyarmati revíziót. Simon brit külügyminiszter már 1935. márciusi berlini látogatásakor érzékeltette, hogy Nagy-Britannia hajlandó közeledni Németország kö­zép- és kelet-európai követeléseihez. A nemzetközi politika új fejleményeit vetítette előre Mussolini 1936. januári kijelentése a római német nagykövetnek, hogy Olaszország nem ellenzi, ha Ausztria a birodalom „csatlósa” lesz.

A háború előkészítése

A Szovjetunió elleni stratégiájához Németország elsősorban Nagy-Britanniát, majd annak vonakodása miatt Olaszországot és Japánt próbálta megnyerni. Nagy-Britanniát a sikertelen udvarlás évei (1933–1935) után, 1935–1937 között fenyegetésekkel igyekezett a maga oldalára állítani. 1937 elejétől Hitler a szigetországgal szemben kétértelmű politikát követett. Angliának a tengeri és gyarmati hatalom, Németországnak pedig a szárazföldi hegemón hatalom szerepét szánta. Természetesnek tekintette, hogy Nagy-Britannia nem ellenzi a versailles-i szerződés revízióját s Németország közép- és kelet-európai expanziós szándékait.

Az angolok érdektelenséget tanúsítottak a Rajna-vidék demilitarizált övezetének 1936. március 7-i megszállásakor, mivel a lépés valójában nem érintett angol világhatalmi érdeket. Franciaország bel- és katonapolitikai okokból bénultan reagált. Hitler az akcióval fontos revíziós célt ért el, ami növelte népszerűségét a lakosság körében. Egy­re szuverénebben alakította külpolitikáját, amelynek szovjetellenes iránya és propagandája 1936-ban felerősödött.

Mivel Nagy-Britanniával nem jutott a remélt egyetértésre, Hitler a Berlin–Róma-tengelyt (a kifejezést Mussolini 1936. november 1-jén használta először) s ideiglenes megoldásként az 1936. november 25-én Japánnal megkötött antikomintern paktumot választotta. Hitler szovjetellenes és angolbarát politikájával ellentétben a realistább Ribbentrop – különösen 1938–1939-től – hosszú távon inkább a szovjet semlegesség megőrzésére és a német külpolitika angolellenes vonalára helyezte a hangsúlyt, függetlenül attól, hogy 1936–1938 között londoni német követként – Hitler szellemében – a Németország keleti politikája iránti angol megértést egyengette.

Hitler 1936 augusztusában Nürnbergben „négyéves” tervet hirdetett: „A német hadseregnek négy év múlva bevethető, a német gazdaságnak pedig négy év múlva háborúra alkalmas állapotban kell lennie.” A bizonyos fokig „fordulópontnak” tekinthető, 1937-ben továbbra is kitartott az „élettér”-háború mellett, de az idő szorításában átgondolta szövetségpolitikai feltételeit, és kényszerűségből változtatott rajtuk. Előnyösnek tűnt számára a világpolitikai események felgyorsult dinamikája, amely nemcsak Európára korlátozódott. A tartós kelet-ázsiai konfliktusban 1937. október 18-án – külügyminisztériuma hagyományos vonalával ellenében – feladta Kína támogatását, és a japán–kínai konfliktusban Japán mellett döntött.

A német külpolitikában egyre meghatározóbbá váltak a bolsevizmusellenesség, az „élettér”-hódítás és a német fajelmélet ideológiai motívumai. Célját 1937. november 5-én a kelet-közép-európai terjeszkedésben határozta meg, s 1938-ban kilátásba helyezte Ausztria és Csehszlovákia lerohanását. A „térkérdést” 1943–45-ig meg kell oldani – mondta –, mert Németország akkor éri el katonai hatalma csúcspontját, s fegyverzete hosszú távon elavul.

Hitler külpolitikájának kulcsát továbbra is Nagy-Britannia alkotta, s a szigetországot nyomás alá kívánta helyezni. „Mindent vagy semmit” alapon Angliával szövetségre, Keleten „szabad kézre” törekedett, s attól sem riadt vissza, hogy programját Nagy-Britannia ellenében valósítsa meg. A Chamberlain-kormány azonban nem volt hajlandó szövetkezni vele és szótlanul tolerálni keleti terveit. Ezért Angliával szemben növekedett Hitler bizalmatlansága, amelyet Ribbentrop 1937. decemberi jelentése is megerősített. A londoni német követ kilátástalannak minősítette az Angliával való együttműködést, s inkább a szigetország elleni front megnyitását javasolta.

A Hossbach-jegyzőkönyv

Friedrich Hossbach Wehrmacht vezérkari ezredes, Hitler adjutánsa jegyzeteket készített – megbízás nélkül – az 1937. november 5-én Berlinben tartott megbeszélésről, amelyen Adolf Hitler többórás monológjában a Wehrmacht legfontosabb képviselőinek és Neurath külügyminiszternek bemutatta az erőszakos expanzióra irányuló külpolitikáját. A Hossbach-jegyzőkönyv megkerülhetetlen forrás a második világháborút illetően, s a nürnbergi perben bizonyítékul szolgált a vád számára, hogy a vádlottak támadó háborút készítettek elő.

A konferenciára Hitler azért hívta meg a katonai vezetőket, hogy megvitassák a hadigazdaság helyzetét, főleg az elégtelen acélellátást. Az értekezlet összehívásának közvetlen oka Erich Rae­der tengernagy, a német haditengerészet főparancsnokának követelése volt, aki több acélt kért a hajóépítés számára, amiről a négyéves tervért felelős Göringgel kellett megállapodnia. Hitler azonban erre a felvetésre nem reagált, hanem külpolitikai céljait ismertette, amelyekről élénk vita bontakozott ki, s csak a végén került sor az acélkontingentálás megbeszélésére.

Öt nappal később a berlini birodalmi kancellárián tartott megbeszélésen azonban a résztvevők nem tartották elég hitelesnek Hossbach feljegyzéseit, s azokat hamisításnak bélyegezték. Az eredeti dokumentum végül a szövetségesek kezébe került, s a nürnbergi perben abszolút hiteles bizonyítéknak tekintették.

Hitler ekkor ismertette először elképzeléseit vezérkara előtt a Csehszlovákia és Ausztria elleni fellépésre. Blomberg és Fritsch tábornokok elutasították a háborús akciót. Hermann Göring és Erich Raeder a nürnbergi perben megkísérelték gyengíteni Hitler megállapításait. A szintén vádlott Neurath akkori birodalmi külügyminiszter kijelentette, hogy Hitler szándéknyilatkozata „mélységesen megrázta őt”, és lemondásra kényszerítette.

1938. február 4-én széles körű személyi változásokra került sor: a három bíráló elveszítette korábbi állását. Az új külügyminiszter Joachim von Ribbentrop lett, s a Wehrmacht főparancsnokságának felállításával a hadügyminiszter funkcióját Hitler maga vette át. A személycserékkel megteremtette a kelet-közép-európai erőszakos területi átalakítások belső feltételeit.

Az Anschluss

A Harmadik Birodalom első külpolitikai csapása Ausztria ellen irányult, amellyel 1936. júliusban kétoldalú egyezményt kötött. Az osztrák nemzetiszocialisták aktivitása miatti feszült viszony szabályozására rendezett 1938. február 12-i Hitler–Schuschnigg-találkozón a Führer követelte az osztrák nemzetiszocialisták szabad tevékenységét, a náci Ar­thur Seyss-Inquart biztonsági miniszteri kinevezését, általános amnesztiát, az osztrák kül- és gazdaságpolitikának a birodalomhoz igazítását, valamint a vezérkarok rendszeres konzultációját. Követelései végrehajtására mindössze három napot hagyott.

Az osztrák kancellár a nemzetiszocialista hatalomátvétel megakadályozására az előremenekülést választotta. 1938. március 12-re népszavazást írt ki, hogy a lakosság döntsön „a szabad és német, független és szociális, keresztény és egyesült Ausztriáról”. Hitler a választási előkészületek hiányosságaira hivatkozva a népszavazás visszavonását követelte. Göring és Ribbentrop katonai beavatkozást sürgetett. Mivel Wilhelm Miklas osztrák szövetségi elnök még vonakodott kinevezni Seyss-Inquartot kancellárnak, az osztrák nemzetiszocialisták akcióba léptek, és rövid idő alatt valamennyi fontos hivatalt elfoglalták. Ennek ellenére március 11-én este Hitler kiadta a parancsot a másnapi bevonulásra.  

Az 1938. március 12-én bevonuló százezres német csapatok szívélyes lakossági fogadtatása láttán azonban a diktátor megváltoztatta korábbi uniós tervét, s Ausztria teljes körű anschlussa mellett döntött. A főleg Göring sürgetésére végrehajtott s a kifelé irányuló propagandában a nemzeti önrendelkezési jog és a népi elv megvalósításának feltüntetett akció mögött való­jában hatalompolitikai, stratégiai és hadigazdasági célok húzódtak meg. Csehszlovákia déli szárnya védtelenül kiszolgáltatottá vált a német expanzió­val szemben. Az Anschluss véglegesen megnyitotta a délkeletre vezető kaput a hitleri Németország számára. A Közép- és Kelet-Európa között hagyományosan közvetítő szerepet betöltő Bécs megszerzése felerősítette a „délkelet-európai nagy gazdasági térség” létrehozására irányuló előkészületeket, amit a „nagynémet gazdasági térség” kiegészítésének szántak.

Az osztrák magánvagyonok kisajátítása révén 1,4 milliárd márkával nőttek a német arany- és devizatartalékok; fontos nyersanyagok (vasérc, ólom, cink­érc, fa, kőolaj, magnezit), kiépíthető vízi erőművek, parlagon heverő ipari kapacitások, valamint 600 ezer munkanélküli megszerzése hozott enyhülést a túlterhelt német gazdaságnak. Az osztrák hadsereg betagolása a nagynémet Wehrmachtba azonnal 60 ezer katonával és 1600 tiszttel gyarapította a német haderő létszámát.

Rövidesen bebizonyosodott, hogy Nagy-Britannia nem bocsátkozik harc­ba, s Hitler, Olaszország és Japán határozza meg a világ eseményeit. Úgy tűnt, hogy az Egyesült Államok figyel­me Japán előrenyomulása miatt Euró­pa helyett Kelet-Ázsiára fókuszál.

Csehszlovákia szétzúzásának terve

Hitler már 1938. március végén elha­tározta Csehszlovákia szétzúzását, amihez Csehszlovákia nemzetiségi problémáját és az egyes népcsoportok önrendelkezési jogának követelését használ­ta fel. A Szudétanémet Párt vezetője, Konrad Henlein Berlinből kapta az utasításokat. Megállapodott Hitlerrel, hogy olyan maximális programot állít össze, amelyet a cseh kormány nem teljesíthet. A Szudétanémet Párt április 24-i karlsbadi programja e stratégia alapján a szudétanémetek önigazgatását, a cseh államalkotó néppel való teljes egyenjogúságát követelte, ami Berlin sugallatának megfelelően csak átmeneti szakaszt jelentett volna a cseh­szlovák állam teljes felbomlása felé. A cseh kormány – nem utolsósorban londoni és párizsi nyomásra – fokozatosan engedett Heinleinnek, aki taktikai zsákutcába került, s nem maradt más választása, mint megszakítani a tárgyalásokat,  és várni az újabb alkalomra.

A Csehszlovákia katonai akcióval történő szétzúzására 1938. május 30-án kiadott utasításával Hitler lépéskényszerbe került. Ha Prága nem en­ged tovább, akkor csak a bizonytalan kimenetelű háború és a megkezdett operatív intézkedések félbeszakításának alternatívája marad számára. Hogy kikerüljön a taktikai zsákutcából, a nürnbergi pártkongresszuson Hitler a szudétanémeteknek „szabad önrendelkezési jogot” követelt.

A Közép-Európával kapcsolatban mindaddig inkább tartózkodó brit kormány közvetítőt küldött Prágába, hogy további tárgyalásokkal enyhítse a feszültséget. Szeptember 15-én még Chamberlain miniszterelnök is hajlandó volt Németországba repülni, hogy Hitlernek felajánlja a szudétanémet területek Németországhoz csatolását, és ennek szükségességéről a francia kormányt is meggyőzze. Csehszlovákiának nem maradt más választása, mint meghajolni az ultimatív javaslat előtt, hogy ne legyen védtelenül kiszolgáltatva a német támadásnak. Hitlert meglepte az angolok erőszakmentességre törekvése és kompromisszumkészsége.

Az appeasement politika mögött racionális számítások húzódtak meg. A gazdasági válságtól és birodalma túlzott mérvű kötelezettségeitől szenvedő Nagy-Britannia a közép-európai béke legalábbis középtávú megőrzésére kényszerült. A letűnőben lévő világbirodalom a Földközi-tenger környékén és a Távol-Keleten egyaránt defenzívába szorult. A revíziós hatalmak – Olaszország, Japán és Németország – fegyverkezési kihívásaira adandó válasz olyan pénzügyi megterhelést jelentett volna az országnak, amelyet az átfogó belső gazdasági és szociális modernizálás pillanatában nem engedhetett meg magának. Ráadásul Nagy-Britannia katonai jelenlétét az euró­pai kontinensen a brit domíniumok és az anyaország lakosságának többsége egyaránt elutasította. Ezért mindent el kellett követni, hogy a birodalom létét megkérdőjelező feszültségeket és konfliktusokat lehetőleg a tárgyalóasztalnál sikerüljön megoldani.

Hitler azonban az angol magatartást a gyengeség jelének tartotta, és növelte követeléseit. Nemcsak Varsót és Budapestet bátorította a Prága elleni területi követelésekkel, hanem szeptember 22-én Bad Godesbergben már a kiürítési határidő lerövidítésével és erőszak alkalmazásával fenyegette meg Chamberlaint. Hazárdjátékában majdnem túllőtt a célon, mert Franciaország és Csehszlovákia mozgósított, s Nagy-Britannia – a Szovjetunióhoz hasonlóan – támogatást ígért katonai konfliktus esetén. Hitler hét hadosztályt mozgósított, de nem adott támadási parancsot Csehszlovákia ellen.

Európa a háborús feszültség napjait élte. Német konzervatív politikusok és katonák (Hans Oster a katonai elhárításnál, Ludwig Beck tábornok, Carl Goer­deler lipcsei főpolgármester) ellenállása formálódott, akik angol vezetőkkel kapcsolatba lépve igyekeztek szembeszállni Hitler agressziós külpolitikájával, és hajlottak a konspirációra is. Chamberlain új kezdeményezést tett, és a Szudéta-vidék kiürítési tervének átdolgozását javasolta.

A müncheni szerződés

1938. szeptember 29–30-án – Mussolini közvetítésével  – tartották meg a müncheni konferenciát. A csehszlovák kormány részvétele nélkül és a Szovjet­unió kizárásával Hitler, Mussolini, Chamberlain és Daladier a müncheni Barna Ház Führer-szárnyában éjjel fél kettőkor megállapodott arról, hogy a Szudéta-vidék 50 százalék feletti né­met lakosságú területeit Csehszlovákia 1938. október 1–10. között kiüríti. Ezzel egyidejűleg pedig német csapatok vonulnak be a területre.

A német részről kidolgozott és Mussolini által beterjesztett javaslat a háború elkerülésére törekvő német körök tervére épült. E csoportok (a külügyminisztériumban Weizsäcker államtitkár és környezete, valamint Göring stábjában a „négyéves tervvel” foglalkozók), Hitlerrel ellentétben – aki katonai lépé­sekkel kívánta megteremteni a Szovjet­unió elleni háború közép-európai feltételeit –, inkább hagyományos nagyhatalmi politikával igyekeztek biztosítani a Német Birodalom európai uralmát, s a háborús megoldás elkerülése esetén Nagy-Britannia mérsékelt közeledésével számoltak. Csehszlovákiának feltételül szabták a Szudéta-vidék azonnali átadását a Német Birodalomnak, s további területi elcsatolásokat terveztek Magyarország és Lengyelország javára.

1938. október 2-án Joseph Goebbels – Hitler beszámolója alapján – így lelkendezett: „Mussolini mesésen harcolt értünk. Igazi barátként viselkedett. Daladier jobb volt, mint Chamberlain. Ennek ellenére a Führer nem tartja sokra. […] A Führer nagyon ügyesen kezelte ezt a konferenciát mint a tulajdonképpeni világhatalmak tárgyalását. Ezzel a csehek eleve háttérbe szorultak. Már nem velük tárgyaltak, nekik egyszerűen csak nyelni kellett.”

A megmaradt csehszlovák állam lé­tét a nagyhatalmak garantálták. Cseh­szlovákia a kikényszerített amputációval nemcsak gazdaságilag és stratégiai­lag fontos területeket veszített el, hanem Szlovákia és Kárpát-Ukrajna ezt követő autonómianyilatkozatával belső felbomlása is megkezdődött, amelyet Berlinből céltudatosan irányítottak, és amely belátható időn belül előrevetítette a csonka állam megszűnését. A Párizs és London által nyújtott határgaranciák világossá tették, hogy a csonka cseh állam gazdaságilag életképtelen, és kizárólag Rómától és Berlintől függ.

Európa és a világ békéjét ezzel még egyszer megmentették, s az 1938. szep­tember 30-án aláírt német–brit megnemtámadási és konzultációs nyilatkozat megerősítette Chamberlaint abban a szilárd hitében, hogy Hitler végül is beleegyezik az „általános és európai megállapodásba”, s kielégíthető a „gazdasági és gyarmati megbékítés” ajánlatával. Ribbentrop és Nonnet francia külügyminiszter tárgyalásán azonban világossá vált, hogy Hitler kitart szovjetellenes és a kelet-közép-európai „élet­tér” megteremtésére irányuló tervei mellett. Az 1938. december 6-i né­met–francia megnemtámadási nyilatkozattal a franciák szabad kezet biztosítottak a németeknek Kelet-Közép-Euró­pában.

Felületesen szemlélve az 1938-as év meglepően pozitív mérleggel zárult Hitler számára. A Szudéta-vidék bekebelezésével a német gazdaság újabb fontos iparágakhoz, érclelőhelyekhez, barnaszén- és fatartalékokhoz jutott. A kvalifikált szudétanémet szakmunkás is a munkaerőhiánnyal küszködő német gazdaság nyeresége lett. A nyomásgyakorlás és az engedmények kombinációjával végrehajtott területszerzés nyomán a dunai térség és a Balkán államai még szorosabban igazodtak Németországhoz. A nagynémet gazdasági térség létrehozására irányuló nemzetiszocialista törekvések újabb sikerrel jártak. Hitler mégis elégedetlen volt: idegesítette a széles körben terjedő békevágy. Müncheni félsikerét közbülső eredménynek tekintve már 1938–1939 fordulóján előkészületeket tett a fegyveres konfliktus kirobbantására. A né­met sajtó képviselőinek tartott 1938. november 10-i titkos beszédében radikális irányváltást, békepropaganda helyett a háború lélektani előkészítését sürgette. A háttérben megkezdődött a felkészülés a háborúra.

A politikai és gazdasági vezetés kalkulációiban mindinkább „Maradék-Csehország” végleges szétzúzása, illetve Danzig és Lengyelország sorsának „napirendre” tűzése került előtérbe, de az akciók időpontja és politikai körülményei még nyitottak voltak. Hitler egyre nyíltabban beszélt a közelgő háborúról, amelyet „tiszta világnézeti háborúnak, vagyis tudatos népi és faji háborúnak” tekintett. 1939. január 30-i Reichstag-beszédében pedig nyíltan összekapcsolta a közelgő világháborút és az európai zsidóság megsemmisítését: „Ha az európai és Európán kívüli pénzügyi zsidóságnak sikerülne a népeket még egyszer világháborúba rántani, annak eredménye nem a föld bolsevizálása és ezzel a zsidóság győzelme lenne, hanem a zsidó faj megsemmisítése Európában.”

A szlovák „segítség”

Jóllehet a müncheni egyezmény a nemzetiszocialista Németország nagy külpolitikai sikerét jelentette, Hitler mégis elégedetlen volt, mert tulajdonképpen egész Csehszlovákiát meg akarta szerezni. Ezért sürgette a stratégiai és operatív tervezést, majd 1939. március 15–16-án a müncheni szerződést megszegve a német csapatok elfoglalták az ún. „Maradék-Csehországot”, s felállították a német területi fennhatóság alatt álló Cseh–Morva Protektorátust.

A szudétanémetek után Hitler számára a szlovák nacionalisták nemzeti autonómiakövetelései tűntek alkalmasnak a „Maradék-Csehország elintézésére”. Fenyegető hangú „ajánlása” nyomán a szlovák parlament 1939. március 14-én szakított Prágával. A Német Birodalom ugyanezen a napon elismerte az önálló Szlovák Köztársaságot. Az alapító „védelmi szerződést” március 23-án írták alá.

A Szlovákiára nehezedő nyomás egyúttal Emil Hácha csehszlovák államelnök zsarolásának előzménye volt, aki a szlovákiai események miatt azonnal Berlinbe utazott, abban a reményben, hogy alkalmazkodásával az utolsó pillanatban modus vivendit találhat s legalább nemzeti túlélésüket biztosíthatja. A fenyegetések és a lelki terror nyomására azonban aláírt egy kommünikét, mely szerint „a cseh nép sorsát bizalomteljesen a Német Birodalom Führerének kezébe” helyezi. Másnap Prágát német csapatok szállták meg, és március 16-án a Hradzsinban, a régi királyi várban Hitler kikiáltotta a Cseh–Morva Protektorátust. Birodalmi protektorrá az egy évvel korábban felmentett Konstantin von Neurath egykori külügyminisztert nevezték ki.

Ezáltal teljessé vált a „nagynémet gazdasági térség”, és Lengyelország déli része katonailag kiszolgáltatottá vált a német beavatkozással szemben. A né­met katonai határ lényegesen lerövidült, s egyszerűbbé vált Ausztria és Kelet-Németország összeköttetése is. A cseh hadsereg készletei 20 hadosztály felfegyverzéséhez és felszereléséhez voltak elegendők. Ezt gyarapították még a 77 millió márka összértékű hadieszközök, a magasan fejlett hadiipari kapacitások (Skoda Művek Plzenben és Prágában, a Csehszlovák Fegyverművek Rt. Brnóban), a kiterjedt arany- és devizatartalékok, réz-, nikkel-, ólom-, alumínium-, cink- és ónkészletek, illetve Szlovákia mint német csatlósállam vas- és rézérc-, nemesfém-, mangán-, földgáz-, élelmiszer-, valamint élőállat-készletei. A cseh banki és befektetési tőke megkaparintásával pedig végleg megnyílt a dunai és a Balkán-térségbe való behatolás lehetősége.

Tudjon meg többet a Rubicon 2018/11-12. lapszámában! Néhány további cím a tartalomból:
  • A megbékítés kísérlete. Chamberlain kudarca. A brit külpolitika az 1930-as években
  • 1938 – A revízió éve
  • Etnikai revízió, nagyhatalmi játszma, országgyarapítás. A felvidéki magyarság visszatérése. Az első bécsi döntés olvasatai
  • Országgyarapítás – vér nélkül. A honvédség bevonulása
  • A visszacsatolás alulnézetből. Az első bécsi döntés napjai. Visszaemlékezések, memoárok, naplók
  • Kárpátalja is visszatér, 1938–1939
  • Mi lett volna, ha? Elszalasztott lehetőségek. Alternatív ’48
  • Vereckétől Rodostóig. Rákóczi fejedelem hosszú bujdosása
  • Híd a magyarok és a törökök között? Gül Baba. A Rózsák atyja
  • Kós Károly és Isztambul
  • Üstökösből hullócsillag. Thököly Imre
  • és még sok más!
    Kapható az újságárusoknál
    Megrendelhető a képre kattintva

    Előző cikk MAGYAR HADJÁRAT KATALÓNIÁBAN