[7] Polgárjogi menet Selmából Montgomerybe

[7] Polgárjogi menet Selmából Montgomerybe

1965 | Selma, Alabama

Gyilkos előzmények

1964-ben a polgárjogi mozgalom résztvevőinek figyelme a választási jog gyakorlása felé fordult. Az északi államokból önkéntesek érkeztek, hogy a szavazati jog gyakorlását megelőző regisztrációban segítsék a déli feketéket. A feszültség 1964 júniusában hágott tetőpontjára. Június 21-én, az év leghosszabb napján, ismeretlenek felgyújtottak egy feketék által látogatott templomot. Három aktivista, Chaney, Goodman és Schwerner forró nyomon vette üldözőbe a gyújtogatókat. A helyi rendőrség azonban gyorshajtásért őrizetbe vette, majd az éjszaka közepén szabadlábra helyezte őket. A három férfit soha többé nem látták élve. Lyndon B. Jonhson elnök személyesen találkozott a két fehér áldozat szüleivel. A három fiatalembert majd két hónap múlva holtan találták meg, golyóval a fejükben.

James Chaney és társainak gyilkosai a bíróság előtt, Meridian, Mississippi, 1964. december 4.

Bob Moses, a polgárjogi mozgalom egyik vezetője – hitet téve az erőszakmentesség mellett – azt mondta az esetről: „Mississippi problémája az egész nemzet és a világ problémája. Meg kell találni az utat, amely megszünteti a gyilkolás aljas ösztönét.” A szélsőséges déliek úgy érezték, hogy harcuk önvédelmi harccá alakult a maradék „igazi” Amerika megmentéséért. Ezen a nyáron több gyilkosság, súlyos incidens, lincselés és legalább 60 bombamerénylet történt. Az északi városokat is elérte az erőszakhullám, erőszakos gettózavargások robbantak ki, Malcolm X, a radikális afroamerikai muszlim vezető életét színes bőrű merénylők oltották ki New Yorkban 1965-ben.

Elfajul a helyzet

1963-ban egy helyi fekete így írt Selmáról, az alabamai kisvárosról: „Itt erősen tartja magát a Ku-Klux Klan.” Bár többségében feketék lakták a várost, a közösség mindössze 1%-a volt regisztrált szavazó. A helyi hatóság Clark seriff vezetésével minden eszközt bevetett, hogy adminisztratív úton akadályozza a fekete lakosságot a szavazásban. A választási iroda havonta csak két napon fogadta az állampolgárokat, ám a hosszú formanyomtatványok kitöltéséhez és az alkotmány ismeretére vonatkozó tesztkérdések megválaszolásához szükséges segítséget megtagadták. Clark seriff emellett a feketék „kordában tartása” céljából helyi fehérekből félkatonai csapatokat szervezett. Az aktivisták akciói, melyek az először szavazó feketék felkészítésre helyezték a hangsúlyt, nagy ellenállásba ütköztek. A résztvevőket megverték, elbocsátották munkahelyükről, és egyéb módon inzultálták a szadista és bajkeverő Clark és emberei.

Integrációellenes tüntetők Chicago külvárosában, 1966. szeptember

King vezetésével – aki 1965. januárban a helyi templomban azt mondta: „Mi nem kérjük a szavazócédulát, mi követeljük azt!” – akciósorozatot szerveztek a városban, miközben a nagypolitika színpadán Johnson elnöktől követelték a bonyolult szavazói nyilvántartásba vétel szabályainak egyszerűsítést és új választójogi törvény kidolgozását.

1965. januárban és februárban sorozatos tüntetéseken követelték a helyi városháza előtt, hogy a rendőrség hagyja abba a választókkal szembeni brutális fellépést. Clark hajthatatlan volt, sőt, a sajtó képviselőinek jelenlétében törte el az egyik demonstráló ujját, aki azt kiabálta felé: „Te ugyanolyan fajgyűlölő vagy, mint Hitler!” Az események megviselték a rendőrfőnök egészségét. Kórházba került, amit így kommentált: „A niggerek miatt kapok szívrohamot!” A demonstrálók eközben a kórház előtt a seriff testi és szellemi javulásáért imádkoztak.

Az események teljesen elmérgesedtek, és amikor az állam többi részéből rendőri erősítés érkezett, elszabadultak az indulatok. A felfordulásban az egyik rendfenntartó agyonlőtt egy fekete fiatalt, aki az anyját védte. Jimmie Jackson halála olaj volt a tűzre.

Harmadik nekifutásra sikerül

A helyi közösség – válaszul – az állam fővárosába, Montgomerybe szervezett felvonulást. A tiltakozás – King tanácsára – hamarosan kiegészült egy új választójogi törvény kikényszerítésének igényével. Az első felvonulás 1965. március 7-én volt. A néhány száz demonstráló menetét Clark és John Cloud polgármester emberei a város szélén lévő hídnál brutálisan feloszlatták. A polgármester így kiáltott a tömegnek: „Parancsolom, hogy oszoljanak, menjenek haza vagy a templomukba! Két percük van.” Ezután a gázálarcot viselő katonák gumibottal, könnygázgránátokkal és lovasrohammal szétverték a felvonulókat. A kivonuló mentőket a hivatalos szervek csak késlekedve engedték a sebesültekhez.

Másnap King bejelentette, hogy csatlakozik a március 9-re tervezett újabb menethez. De Alabama állam bírósága az újabb felvonulást – az első erőszakos jellege miatt – betiltotta. King, aki majd háromezer ember élén állt az újabb felvonuláskor, a város határában hazaküldte a résztvevőket, hangsúlyozva az erőszakmentességet. A tömeg, amelyhez több száz apáca is csatlakozott, tudomásul vette King döntését. A „fordulópont csütörtök”, ahogy később nevezték ezt a napot, King vezetői nagyságát és helyes helyzetértékelést bizonyította. A bíróság néhány héten belül engedélyezte a felvonulást.

Clark sheriff és emberei a sheriffhivatal előtt felsorakozva nézik a polgárjogi menet résztvevőit, Selma, 1965. március 7.

A március 21-én megkezdett menetben már 4 ezer ember követte Kinget. A felvonulók előtt bombakereső rendőri egységek haladtak, a levegőben helikopterek cirkáltak. Beárnyékolta az eseményt, hogy négy szélsőséges fehér férfi agyonlőtte autójában a fehér aktivista Viola Liuzzót. A 44 mérföldes út végén – Montgomery központjában – King az állami közgyűlés épületének lépcsőjéről 25 ezres tömegnek szónokolt. Két évvel korábban ezen a lépcsőn mondta George Wallace kormányzó: „Elkülönítés volt, van, és mindörökké lesz.” King a buszbojkott során elhangzott híres mondattal kezdte beszédét: „A lábam fáradt, de a lelkem szárnyal!” Wallace kormányzó visszautasította a találkozót a demonstrálók küldöttségével.

A polgárjogi mozgalom győzelme

Az új választójogi törvény 1965. augusztus 6-án emelkedett jogerőre. Számos – a polgárjogi aktivisták által kért – módosítást tartalmazott, például egyszerűbbé vált a választói nyilvántartásba vétel. Néhány év alatt a fekete választók száma megsokszorozódott. Mississippiben 5 év alatt 7%-ról 67%-ra nőtt. A déli államok politikai világa egyszer és mindenkorra megváltozott. Jól jellemzi a hangulatot egy akkor nyolcéves kislány, Sheyann Webb visszaemlékezése: „Azt kértem a szüleimtől születésnapomra, hogy vigyenek magukkal szavazni!”

A selma-montgomeryi menet, 1965. március 21-25.

A polgárjogi mozgalom hatása óriási volt, bár egyes fehérek osztották annak a délinek a véleményét, aki így summázta az új törvényeket: „Eddig niggernek hívtam, most meg Mister Néger lesz a neve.” A politikai szabadságjogok elterjedése, a polgári engedetlenség módszere, az erőszakmentesség, a joggyakorláson alapuló politikai kultúra iránti igény, a sokszínűség tisztelete, a tolerancia, a különböző kultúrák egyenlőségének elve mégis az amerikaiak többsége számára elfogadottá és természetessé vált. A vietnami háború ellen tiltakozó diákmozgalom, a hippikultúra, a szexuális forradalom mind táplálkozott a polgárjogi harcok tanulságaiból és eredményeiből.

Annak ellenére, hogy megszaporodottak a gettólázadások – amelyeket már a szegénység és a társadalmi kilátástalanság motivált a hatvanas évek második felében –, és egy rasszista fanatikus 1968-ban lelőtte Martin Luther Kinget Memphisben, a feketék álma, a jogi, gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai egyenlőség kivívása soha nem volt olyan közel a megvalósuláshoz. Azok a helyi ügyekben elért sikerek, amelyeket egyszerű kisemberek harcoltak ki rossz törvények és évszázados szokásjog ellenében, előbb országos, majd világpolitikai változásokhoz vezettek.

Fekete-fehér Amerika sorozatunk következő epizódja: A montgomeryi buszbojkott. Megjelenik június 14-én.

Napjaink legjelentősebb eseményeinek „miértjére” mindig a történelemben találjuk a választ. Olvassa a Rubicont kedvezményes előfizetéssel minden hónapban, hogy a múlt ismeretében valóban megértse a jelent!

 

FORRÁS | Názer Ádám: Mérföldkövek. Az amerikai polgárjogi mozgalom főbb állomásai. Megjelent a Rubicon 2008/9. számában.

Következő cikk [6] A washingtoni polgárjogi menet