[6] A washingtoni polgárjogi menet

1963 augusztus 28. | Washington D.C.

A polgárjogi mozgalom legnagyobb tömegeket mozgósító rendezvényére 1963. augusztus 28-án került sor. 200 ezer ember gyűlt össze a Menetelés a munkáért és a szabadságért elnevezésű eseményen. King itt mondta el Van egy álmom beszédét. A megmozdulás a mozgalom legmagasztosabb napja lett.

A polgárjogi menet résztvevői, Washington D.C., 1963. augusztus 28.

A tömegrendezvény szervezése

A hatalmas tüntetés ötlete Philip Randolphtól származott. Ő volt az, aki az 1940-es években a feketék hadiüzemben való munkavégzésének jogáért, majd a hadseregen belüli megkülönböztetés eltörléséért szervezett hasonló megmozdulásokat. Végül egyiket sem tartották meg, mert Roosevelt és Truman elnök is engedett követeléseinek. Randolph 1962 végén vetette fel újra ötletét, amely egybecsengett King elképzeléseivel. King így nyilatkozott: „Az áttörés küszöbén állunk, szükséges lenne egy hatalmas tömegtüntetés.” 1963. június 11-én bejelentették a megmozdulás helyét és idejét. Július 2-án a New York-i Roosevelt Hotelben találkozott a később „Nagy Hatnak” nevezett polgárjogi vezetőkből álló csoport, azoknak a szervezeteknek a képviselői, amelyek felkarolták a megmozdulás ötletét.

Hatalmas kampányba kezdtek a megmozdulás anyagi feltételeinek előteremtése és a szimpatizáns tömegek mozgósítása érdekében. Josephine Baker, Burt Lancester, Quincy Jones, Paul Newman és sokan mások is csatlakoztak a hírveréshez. Kennedy elnök először megpróbálta lebeszélni a szervezőket, attól félve, hogy a megmozdulás jó ürügyet jelent polgárjogi törvénytervezetének ellenzői számára, de amikor látta, hogy ez lehetetlen, nyilvánosan az ügy mellé állt.

Tüntetők a Lincoln-emlékmű előtt, Washington D.C., 1963. augusztus 28.

Mindenki előre rettegett az erőszakos eseményektől. A hatóságok nagy erőkkel készültek. A szabadságolásokat felfüggesztették, a birminghami események miatt a rendőrkutyák bevetését mellőzték, speciális egységeket vezényeltek a fővárosba. Még a helyi baseballcsapat meccsét is elhalasztották. 15 ezer fegyveres volt készültségben. A megmozdulás helye a Lincoln-emlékmű előtti terület lett, amely a rendőrség számára megfelelt, mert a több oldalról vízzel körülvett nagy nyitott területen könnyen szemmel tarthatták a tömeget.

A színfalak mögött J. Edgar Hoover, a hírhedt FBI-igazgató kardoskodott legjobban a megmozdulás ellen. Megpróbálta Kinget besározni. Nyomására – a Kennedy testvérek tudtával – lehallgatták a polgárjogi mozgalom vezetőit, mert azt gyanította, hogy kapcsolatban állnak a kommunistákkal. Ez a vád alaptalannak bizonyult. Ezután King szexuális életéről gyűjtött adatokat, de a megmozdulás megakadályozásához nem volt elég hatalma.

Egy történelmi nap

A „washingtoni menetelés a munkáért és szabadságért” elnevezésű megmozdulás történelmi jelentőségűvé vált. Hozzávetőleg 200 ezer ember gyűlt össze a Lincoln-emlékmű előtt, hogy a polgárjogi mozgalom legnagyobb rendezvényén részt vegyen. Az ország számos pontjáról érkeztek busszal, vonattal, repülővel és gyalog is demonstrálók – nemcsak feketék. A megmozdulás szervezettségére utal, hogy 21 különvonat érkezett, szemtanúk beszámolói alapján a világháború óta nem látott, fegyelmezett tömeg gyülekezett például New York központi pályaudvarán a megmozdulás reggelén. Felmérések szerint a tömeg egynegyedét fehér szimpatizánsok alkották. Sokan transzparensekkel érkeztek: „Nem néger, afroamerikai!” vagy „Minden amerikainak egyenlő jogokat! Most!”

Van egy álmom! - Martin Luther King, Washington D.C., 1963. augusztus 28.

A tömeg zsoltárokat énekelt, az országos tévécsatornák műsoraikat törölve élőben közvetítették az eseményt. A sajtóérdeklődés minden rekordot megdöntött, több mint 1600 sajtómunkás akkreditálta magát az eseményre. Több tucatnyi hollywoodi sztár vett részt a gyűlésen, Josephine Baker – egyetlen nőként – beszédet is mondott. A szónokok, akik előzetesen kemény hangvételű beszédekkel készültek, Kennedy elnök kérésére békülékenyebb tónusú szónoklatokat mondtak. Utolsónak King mondta el híres Van egy álmom beszédét. Az emelkedett hangulatú esemény végén a tömeg gyorsan és békésen szétoszlott. Sokan életük legboldogabb napjaként emlékeznek a washingtoni gyűlésre.

Az afroamerikai vezetők a szónoki pulpitusról egyenesen a Fehér Házba siettek, ahol hetvenkét percen keresztül egyeztettek Kennedy elnökkel a polgárjogi törvényekről. Bár voltak fanyalgók, például a radikális Malcolm X, aki „washingtoni bohózatnak” nevezte az eseményt, a másnapi New York Times így tudósított: „Senki sem emlékszik olyan fennkölt megszálló seregre, mint a polgárjogi harcosok kétszázezres tömege. Ez a sereg udvariasságból, emberségből és józanságból feladta a leckét a nemzet tömegeinek.” A megmozdulás elérte célját, sőt jelentősége világtörténelmi magaslatokba emelkedett.

Az áhított áttörés

Az áhított áttörést a következő év hozta meg. 1964. július 2-án a Kongresszus elfogadta a deszegregáción alapuló új polgárjogi törvényt. Martin Luther King Nobel-békedíjat kapott – az addigi legfiatalabb díjazottként. A Time magazin pedig az év emberének választotta. Az év jelképes eseménye volt, hogy Martin Luther King, a polgári engedetlenség és az erőszakmentesség képviselője, valamint Malcolm X, a „fekete hatalom” és az iszlám hit hirdetője találkozott Washingtonban. Véletlen találkozásuk az egyetlen volt életükben, és a kézfogásukat megörökítő fotó nagy szenzációt keltett a színes bőrű közösségen belül.

Fekete-fehér Amerika sorozatunk következő epizódja: Polgárjogi menet Selmából Montgomerybe. Megjelenik június 20-án.

Napjaink legjelentősebb eseményeinek „miértjére” mindig a történelemben találjuk a választ. Olvassa a Rubicont kedvezményes előfizetéssel minden hónapban, hogy a múlt ismeretében valóban megértse a jelent!

FORRÁS | Názer Ádám: Mérföldkövek. Az amerikai polgárjogi mozgalom főbb állomásai. Megjelent a Rubicon 2008/9. számában.