[5] Birminghami megmozdulások

1963 | Birmingham, Mississippi

Alabama legnagyobb városa Birmingham volt. A lakosság negyven százalékát alkották a feketék, akik főleg a veszélyes munkakörülmények és alacsony bér jellemezte nehéziparban dolgoztak. A városban az összes szegregációs szabály életben volt a közterületeken, az oktatásban és a szolgáltatások terén is. Bull Connor helyi rasszista seriff büszkén így festette le a várost: „Az utolsó állomás Johannesburg előtt.” Birmingham gúnyneve lassanként Bombingham lett, utalva a számos merényletre, amelyeket fajgyűlölő fehérek hajtottak végre a fekete közösség és épületeik ellen.

A konfrontáció terve

1963 tavaszán a helyi fekete vezetők új tiltakozási hullámot indítottak el. A „konfrontáció tervének” nevezett akciósorozatot Martin Luther King részvételével titkos gyűlésen tervezték meg 1963 januárjában. Stratégiájukat Fred Shuttlesworth helyi polgárjogi vezető így jellemezte: „Mindenre kiható, szisztematikus harcot próbálunk vívni, ami elhozza a békét az egész nemzetnek.” Választásuk nemcsak azért esett Birminghamre, mert a város a szegregáció fellegvárának számított, hanem azért is mert ugyancsak erős volt az évek óta szervezett fekete mozgalom, és a mindenre elszánt Fred Shuttlesworth, a zseniális szónok alkalmas személynek mutatkozott az állhatatos küzdelemre.

A terv gondosan felépített szakaszokból állt, melyeknek közös végcélja a szegregációpárti városi vezetés megtörése, a kirekesztő szabályok visszavonása volt. Megtervezték a boltok bojkottját, az elkülönült szolgáltatások visszautasítását, az erőszakmentes felvonulásokat és az ülősztrájkokat. A polgárjogi mozgalom szinte az összes anyagi forrását ide csoportosította, önkéntesek érkeztek az ország több pontjáról, és tanfolyamokat szerveztek az erőszakmentes fellépés oktatására.

Tűzoltók fecskendővel próbálják szétoszlatni a tiltakozókat, Birmingham, 1963. május 3.

A megmozdulások

A megmozdulások 1963. április 3-án kezdődtek, annak apropóján, hogy a város polgármesterének Albert Boutwell-t választották. A tiltakozási hullám kezdetben – a sok letartóztatás ellenére – nem kapott nagy nyilvánosságot, a gondos előkészületek ellenére a helyi fekete közösség is passzívnak tűnt.

Bull Connor seriff azonban állami végzést kapott a megmozdulások betiltására és a résztvevők előállítására. King, kihasználva az alkalmat – amit előre megterveztek –, ötven tiltakozóval együtt egy sajtótájékoztató után, kamerák és villogó vakuk fényének kereszttüzében letartóztattatta magát. Jelképes volt, hogy mindez nagypénteken történt. King és társai nyolc nap után óvadék ellenében szabadultak. Ezalatt King megfogalmazta egyik leghíresebb szövegét, a Levél a birminghami börtönből című hitvallást. A mozgalom és az akció új erőre kapott. A következő napokban több száz iskolás került börtönbe. A sajtó felkapta az eseményt. Országos hír lett a zavargásokból.

Rendőrök kutyákkal támadnak a tüntetőkre, Birmingham, 1963. május 3.

A terv szerint a legintenzívebb szakasz ekkor még hátravolt. A D-napnak nevezett tüntetésre május 2-án került sor. Több ezer diák vonult fel a városban, több helyen ülősztrájkba kezdtek, blokád alá vonták a város főbb csomópontjait. A rendőrség brutálisan lépett fel. Vízágyúval oszlatták a tömeget, és német juhászkutyákkal próbálták szétkergetni a tiltakozókat. Majd ezer embert tartóztattak le aznap. Gandhi híres parancsa, hogy „töltsük meg a börtönöket”, sikerrel járt. A Life és a Times – címlapján is – foglalkozott az eseményekkel. A tudósítások bejárták a világsajtót. A szovjet újságok gúnyos kommentárral ellátva közölték a képeket, melyeken napszemüveges amerikai rendőrök német juhászkutyákat uszítanak a feketékre, vagy a tüntetőket a tűzoltók nagynyomású fecskendőikkel vízzel locsolják.

A helyi fehérek hozzáállása is megváltozott. Felerősödtek a rasszista seriff és polgármester elleni támadások. A tüntetések a következő napokban egyre erőteljesebbé váltak, és az erőszak is eszkalálódni látszott. Egyre több tiltakozó dobálta kővel a rendőröket és a tömlőiket vízágyúként használó tűzoltókat, s megjelentek a lőfegyverek a tiltakozók soraiban is. A polgárjogi vezetők attól tartottak, hogy az események ellenőrzése kicsúszik a kezükből. A szövetségi haderő beavatkozása a levegőben lógott.

Nincs kompromisszum

Ebben a helyzetben (május 10-én) Shuttlesworth bejelentette: befejezik a megmozdulásokat, hogy megállapodást kössenek a helyi üzleti élet vezetőivel az integráció bevezetéséről, a fekete munkások munkakörülményeinek javításáról és az egyenlő bérezésről. Sok fehér szélsőséges hevesen elutasította a kompromisszumot. A Ku-KLux-KLan tiltakozó megmozdulást szervezett, amelyen az egyik résztvevő azt mondta: „King itt Birminghamben írta meg a sírfeliratát.” Aznap dinamitot dobtak King szállására, a Gaston Motelre és több feketék lakta épületre is. Újabb zavargások törtek ki, amelyeknek végül a Kennedy elnök által a városba vezényelt szövetségi haderő fellépése vetett véget.

Az események hullámai tehát a Fehér Házig értek. Kennedy elnök 1963. június 11-én bejelentette, hogy hamarosan a fajok egyenlőségén alapuló, szegregációellenes törvényt terjeszt a törvényhozás elé, amely megváltoztatja az amerikaiak mindennapjait. A feszült helyzetet jól jellemzi, hogy a beszéd másnapján Medgar Evers polgárjogi vezetőt családja szeme láttára orvul meggyilkolták.

Az erőszakmentesség, az erő és az egység felmutatására az afroamerikaiak és szimpatizánsaik nagyszabású gyűlést szerveztek Washingtonban 1963. augusztus 28-ára. Az erőszak azonban ezután is folytatódott. Istentiszteletről távozó afroamerikai gyerekek közé dobtak bombát egy száguldó autóból szeptember 5-én Birminghamben. Négy kislány életét vesztette. November 22-én pedig Dallasban agyonlőtték Kennedy elnököt.

Fekete-fehér Amerika sorozatunk következő epizódja: A washingtoni polgárjogi menet. Megjelenik június 19-én.

Napjaink legjelentősebb eseményeinek „miértjére” mindig a történelemben találjuk a választ. Olvassa a Rubicont kedvezményes előfizetéssel minden hónapban, hogy a múlt ismeretében valóban megértse a jelent!

FORRÁS | Názer Ádám: Mérföldkövek. Az amerikai polgárjogi mozgalom főbb állomásai. Megjelent a Rubicon 2008/9. számában.