[4] Ülősztrájkok és szabadságutasok

[4] Ülősztrájkok és szabadságutasok

1960-61 | szerte az Egyesült Államokban

Az ülősztrájk erőszakmentességre és gazdasági nyomásgyakorlásra épülő tiltakozási formáját először Mahatma Ghandi alkalmazta az indiai függetlenségi mozgalom küzdelmeiben. Az USA egyes északi államaiban már az 1940-es évektől felbukkantak ilyen jellegű elszigetelt akciók, de az ülősztrájk csak a polgárjogi szervezetek támogatásával vált komoly mozgalommá.

Az ülősztrájkok elterjedése

1960 februárjában az észak-karolinai Greensboro városában négy elsőéves fekete diák egy étteremben kávét és fánkot rendelt. A pincér közölte velük, hogy nem veszi fel a rendelést, mert színeseket nem szolgálnak ki. De zavarában felajánlotta, hogy a helyükön maradhatnak. A négy gólya elfogadta ezt, és zárásig ottmaradtak, majd a kollégiumba érve elmesélték szobatársaiknak a történteket. Válaszként egyre több fekete ült be – kiszolgálás nélkül is – szegregált éttermekbe, nyilvános helyekre. Egy hónapon belül hét államban ütötte fel a fejét az ülősztrájknak nevezett tiltakozási forma, és sok fehér önkéntes is csatlakozott a mozgalomhoz.

Beüléses tiltakozás, Raleigh, Észak-Karolina, 1960. február 10.

A támogatásra szükség is volt, mert rasszista csoportok rendszeresen inzultálták az aktivistákat. Ételt, italt öntöttek rájuk, szidalmazták és sokszor fizikailag is bántalmazták őket. Az egyik résztvevő így vallott a megaláztatásról: „Az első »beülésemig« nem tudtam, milyen beteg a fehér Mississippi.” Az akcióra vállalkozókat rövid tanfolyamokon készítették fel, mi vár rájuk, és hogyan viselkedjenek: „Ne nevesd ki őket! Ne üss, csak önvédelemből! Ne beszélgess velük! Gondolj Jézus, Gandhi és Martin Luther King tanításaira!”

Az ülősztrájkok erőszakmentes és békés formája még a szegregáció sok hívének elismerését is kivívta. A szegregációpárti Richmond News Leader így írt: „Itt vannak a színes diákok öltönyben, fehér ingben, nyakkendőben, az egyikük Goethét olvas, a másik biológiajegyzetet hoz a hóna alatt, és itt vannak a feltüzelt fehér fiúk, rossz arcúak, fekete dzsekikben, néhányan gyilkos dühvel a tekintetükben lengetik a szent déli zászlót. Isten óvja a mi büszke és dicső lobogónkat!”

Ülősztrájkolókat provokálnak fehér fiatalok, Jackson, Mississippi, 1963. május 28.

A mozgalom és a gazdasági nyomás hatására, amelyet a csökkenő forgalom okozott, egyre több bolt változtatott üzletpolitikáján, és sok kirakatból beszedték a „Színeseket nem szolgálunk ki!” táblákat. A polgárjogi mozgalom sikerei arra ösztönözték a fekete vezetőket, hogy a hagyományosan legelszántabb kirekesztő déli államokban és városokban szervezzenek akciókat. Ilyen volt az államközi buszjáratokkal kapcsolatos akció is.

Szabadságutasok

1961-ben 13 fekete diák államközi buszjáratokkal indult Washingtonból Délre. A távolsági járatokon azonban még érvényben voltak a szegregációs szabályok. Amikor egyiküket valaki telefonon figyelmeztette, hogy a következő városban az életükre fognak törni, így felelt: „Ott leszünk, mert ha erőszakkal megállítanak minket, a mozgalom hal meg!” Másnap buszukat felgyújtották, őket pedig összeverték.

Az esemény megmutatta, hogyan próbálnak ellenállni a déli államok maradi társadalmi rétegei és szélsőségesei. Sokszor a hatóságok hathatós közreműködésével az erőszakmentes mozgalom ellen fegyverrel vagy agresszív támadásokkal léptek fel. Több városban szerveztek ún. fehér tanácsokat, mintegy a polgárjogi harcosok szervezkedésére válaszul. Rendszeresek voltak a letartóztatások és a rendőri túlkapások is.

A Freedom Riders csoport tagjait szállító busz elleni támadás, Anniston, Alabama, 1961. május 14.

A távolsági buszjáratok ügyében indított, erőszakmentesnek szánt, de provokatív akció sikeres volt. Még abban az évben az államközi közlekedésért felelős hatóság semmisnek nyilvánította az utazást érintő szegregációs előírásokat.

Freedom riders – szabadságutasok. Így nevezték magukat azok az aktivisták, akik sokszor jól szituált északi egyetemekről, biztos családi háttérrel rendelkező családokból vállalkoztak 1961 nyarán a korántsem veszélytelen buszozásra a déli államokba. A szélsőséges fehérek rendszeresen megtámadták ezeket a buszokat, az atrocitások mindennaposak voltak. Mégis, a több ezer mérföldes utak – melyek rendszeresen északi nagyvárosokból indultak menetrend szerinti vonalakon – egy új réteget kovácsoltak össze. Az aktivisták közül sokan harcos jogvédők, a vietnami háború ellenzői, a szexuális forradalom prókátorai lettek. Számos értelmiségi, fehér családból származó fiatalnak életre szóló élményt jelentett a fekete aktivistákkal megtett út.

Fekete-fehér Amerika sorozatunk következő epizódja: Birminghami megmozdulások. Megjelenik június 18-án.

Napjaink legjelentősebb eseményeinek „miértjére” mindig a történelemben találjuk a választ. Olvassa a Rubicont kedvezményes előfizetéssel minden hónapban, hogy a múlt ismeretében valóban megértse a jelent!

 

FORRÁS | Názer Ádám: Mérföldkövek. Az amerikai polgárjogi mozgalom főbb állomásai. Megjelent a Rubicon 2008/9. számában.

Előző cikk [5] Birminghami megmozdulások
Következő cikk [3] Harc az integrált oktatásért