[3] Harc az integrált oktatásért

1957 | Little Rock, Arkansas

1957 elején a polgárjogi mozgalom és Martin Luther King országos ismertségre tett szert. A montgomeryi buszbojkott és annak kedvező kimenetele további fellépésre ösztökélte az aktivistákat. Ebben az évben a „szeparált, de egyenlő”, oktatás helyett az integrált oktatás kikényszerítése lett a következő terep, ahol a polgárjogi harcosok megpróbálták érvényesíteni jogaikat.

A konfliktus előzményei

1954-ben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a Brown kontra Oktatási Bizottság (Brown v. Board) ügyben hatályon kívül helyzete az oktatást érintő összes szegregációs törvényt, és az összes államra vonatkozólag az integrált iskoláztatás feltételeinek megteremtését írta elő. A döntés ellen a szegregációpárti déliek azonnal támadást intéztek. Mississippi állam szenátora, James Eastland így kommentálta az ítéletet: „A Legfelsőbb Bíróság döntése egy radikális prokommunista mozgalom megszületését célozza. Mi, déliek, nem sokáig lehetünk defenzívában, mert ez a pusztulás és a halál útja, támadnunk kell minél előbb!” A déli államok önkormányzati testületei és oktatási bizottságai sorra szabotálták a Legfelsőbb Bíróság ítéletének végrehajtását, rendszerint csak a helyi bíróságok döntésének hatására hátráltak meg. A szélsőséges fehérek között ún. polgári tanácsok szerveződtek, amelyek a fehérek felsőbbrendűségét és a szegregáció szükségességét hangsúlyozták.

Alabamában 1956-ban két alkalommal is sikertelenül próbálkoztak fekete diákok szegregált iskolákba íratásával. 1956 februárjában az NAACP segítségével Autherine Lucy próbált meg beiratkozni az Alabamai Egyetemre. Az utcán azonban feldühödött rasszisták várták. A nagyobb botrány elkerülése érdekében az egyetem azonnal eltanácsolta a fiatal lányt az iskolából. Ugyanebben az évben az alabamai Birminghamben Fred Shuttlesworth próbálta beíratni két gyermekét a közeli, addig csak fehérek számára látogatható középiskolába. Az agresszív csődület láncokkal, vascsövekkel félholtra verte a családfőt, az anyát leszúrták, a gyerekeket szintén bántalmazták.

A Nemzeti Szövetség a Színes Emberek Haladásáért (National Association for the Advancement of Colored People, NAACP) polgárjogi szervezet elhatározta, hogy próbára teszi az új rendszert egy másik államban is. Arkansas fővárosában, Little Rockban az iskolák felügyeleti szerveivel tervet dolgoztak ki, amelynek értelmében 1957 szeptemberében kilenc afroamerikai diák kívánt beiratkozni az egyik, addig csak fehér diákok számára nyitott középiskolába.

A kilenc Little Rock-i diák

Little Rock és központi középiskolája több szempontból alkalmasnak mutatkozott. A városban több park, közintézmény, könyvtár integrált módon működött, a déli fővárosok közül a legmegengedőbb metropolis gyönyörű, modern iskolája alkalmasnak tűnt a törvények gyakorlati kipróbálására. Az események azonban váratlan fordulatot vettek, és néhány hét alatt felsejlett egy államok közti polgárháború vészjósló lehetősége. Az állam kormányzója, Orval Faubus a beiratkozás előtti napon televíziónyilatkozatban jelentette be, hogy az iskolához vezényelte a Nemzeti Gárdát, amelynek szerepéről az élő televíziós adásban így nyilatkozott: „Ők nem úgy avatkoznak be mint szegregációvagy integrációpártiak, hanem katonákként engedelmeskedési kötelességgel parancsot hajtanak végre. Nekem most őszintén ki kell állnom, és elmondanom a véleményem, sőt a meggyőződésem, hogy ha az erőszakos integráció sikerrel jár közösségünk iskoláiban, nem leszünk képesek megvédeni és fenntartani a rendet és a tulajdonviszonyokat.” A kormányzó, aki közelgő újraválasztási kampányának részévé tette az integráció kérdését, felkorbácsolta az amúgy is növekvő indulatokat, és magasabb politikai szintre helyezte a konfliktust. Az egyik afroamerikai diák édesanyja a tévéadást nézve így szólt: „Gerjeszti a botrányt, ahogy a botrányról beszél.” Másnap, 1957. szeptember 4-én szavai beigazolódtak.

Elizabeth Beckford, egyike a kilenc diáknak, aki beiratkozott a fehérek középiskolájába, 1957. szeptember 4.

„Ti akartatok közös oktatást, hát tessék!”

A kilenc diákot – akik később a Little Rock-i Kilencek néven váltak ismertté – a helyi NAACP vezetője, Daisy Bates a beszéd után azonnal értesítette, hogy a várható atrocitások miatt együtt menjenek az iskolába. Ám az egyik diáklány, Elizabeth Eckford, akit nem tudtak értesíteni, mivel nem volt otthon telefonjuk, reggel az iskola előtt több száz fős ellenséges tömeggel találta szembe magát. Később így emlékezett az eseményekre: „Megláttam az iskolát, hatalmas épület volt. Csupa fehér ember ácsorgott előtte néma csendben, átvágtam magam a tömegen, de egyszer csak bajonettes katonák állták utamat. A fehér diákokat beengedték, de engem nem, csak mereven bámultak rám. Nem tudtam, mit csináljak, és akkor a fehérek tömege fenyegetően megindult felém. Néhányan azt kiabálták: lincseljük meg!” A tömeg hangadói jórészt fehér diákok szülei voltak. Végül újságírók és jóérzésű emberek mentették meg az ünneplőbe öltözött lányt. A New York Times tudósítója azt mondta neki: „Ne engedd, hogy sírni lássanak!” A többiek se jutottak be az épületbe, és két hétig otthon, együtt folytatták tanulmányaikat.

A következő napokban Faubus nyilatkozatháborúba keveredett az igazságügyi minisztérium és más szövetségi hivatalok vezető tisztviselőivel. A közvetlen beavatkozást – pedig erre többen is felszólították – egyelőre halogató Eisenhower elnök az országos felzúdulás hatására Rhode Island-i nyári rezidenciájára kérette az engedetlen kormányzót, és a törvények betartására szólította fel. Közben a déliek körében Faubus népszerűsége az egekbe szökött, egy amerikaifoci-meccsen több mint 30 ezren tapsoltak neki – a Times azt írta: „alighanem megválasztották a következő kormányzót.”

A fekete diákok a Nemzeti Gárda védelme alatt érkeznek az iskolába, Little Rock, 1957. szeptember 25.

Eisenhower elnök fellépésének hatására a fekete diákok szeptember 23-án újból megkíséreltek bejutni az iskolába. A kilenc fiatal a felháborodott, ellenséges tömeg miatt a rendőrség segítségével, egy oldalajtón keresztül jutott be az épületbe. Ekkor az iskola előtti tömegben többen felkiáltottak: „a négerek az iskolánkban vannak!” A tömeg fenyegetően a „Gyertek ki! Gyertek ki!” rigmust skandálta. A kilenc diákot biztonságuk érdekében elkülönítették. Amikor ez ellen tiltakoztak, egyes tanáraik cinikusan úgy válaszoltak, utalva a feldühödött tömegre: „ti akartatok közös oktatást, hát tessék!” A szélsőséges tömeg hisztérikus állapotban betört az iskolába, és szinte bekerítette a színes bőrű tanulókat. Az egyik fiatal így emlékezett: „Soha életemben olyan vérszomjas dühvel és éles gyűlölettel nem találkoztam.” Végül a diákokat a lincselésre készülő tömeg elől a rendőrség autóin menekítették ki az épületből. A pánikra jól jellemző az a parancs, amit az egyik rendőrtiszt sofőr kollégájának adott: „Taposs a gázra, és semmi esetre se állj meg!”

Eisenhower beavatkozása

Az összetűzésről készült felvételek és híradások bejárták a világot. Faubus megpróbálta személyes sikerének beállítani az eseményeket: „A felfordulás az én józan belátásomat támasztja alá.” Daisy Bates helyi polgárjogi vezető pedig kijelentette: addig nem próbálnak bejutni az iskolába, amíg az elnök döntéseivel nem teszi ezt lehetővé. Eisenhower nem várhatott tovább, gyorsan és határozattan lépett. Az Egyesült Államok és az elnök megítélése forgott kockán. Az arkansasi Nemzeti Gárda vezényletét kivonta Faubus hatásköréből, és felszólította a tízezres létszámú alakulatot a szövetségi, integrációs szabályok támogatására. A 101. légi deszant hadosztály csapatait az iskolához vezényelte, azzal a paranccsal, hogy tegyék lehetővé a kilencek bejutását és jogaik gyakorlását. Arkansas államba pedig szövetségi alakulatokat küldött a zavargások átterjedésének megakadályozására. A polgárháború óta először fordult elő, hogy a szövetségi csapatok parancsba kapták a feketék védelmét. Sok déli ezt újabb északi megszállásként értékelte.

A szövetségi katonák megjelenése rég nem látott politikai feszültséget okozott, a kilencek viszont megkönnyebbültek. Az egyik diák így számolt be az éjszakáról: „A katonák miatt végre pizsamában aludtam. Az utóbbi hetekben számtalan fenyegető levelet és hívást kaptunk, így hetek óta ruhában aludtam, minden eshetőségre felkészülve. Reggel, mikor felkeltem, észrevettem, hogy nagynéném fegyverrel a párnája alatt aludt.”

Két nappal a második próbálkozás után állig felfegyverzett katonai konvoj szállította a kilenceket a középiskolához. Hatalmas katonai biztosítás mellett, a levegőben köröző helikopterek zaja és szélsőséges fajgyűlölők tiltakozása mellett a főlépcsőn juthattak be az iskola épületébe. Egyikük így vallott a sikerről: „Ahogy a főlépcsőn felfelé lépdeltem, éreztem, ez életem legboldogabb pillanata, pedig nem sokkal előtte azt hittem, bele fogok őrülni.”

A megpróbáltatások azonban nem értek véget. Az iskolában minden fekete személyes védelmet kapott, de egy hét múlva a szövetségi alakulatokat visszavonták, helyükre a Nemzeti Gárda tagjai léptek, s az incidensek egész évben folytatódtak. Az egyik fiú arcát savval öntötték le. Minniejane Brown pedig egy heves vita után elhagyta az iskolát, és New Yorkba költözött. A fehér diákok szórólapokat osztogattak az iskolában: „Egy elment, nyolc menni fog.” A folyamatos gúnyolódás és rasszista megjegyzések ellenére nyolc tanuló befejezte az évet. Az évzárón Martin Luther King is megjelent.

A történtek utóéletéhez tartozik, hogy kormányzót az események után nem sokkal, 1958-ban ismét kormányzónak választották. Megválasztása után az összes integrált iskolát időlegesen bezáratta Little Rock városában. A közhangulatot jól jellemzi, hogy a Gallup felmérése alapján Faubus ekkor az Egyesült Államok 10 legnépszerűbb embere közé tartozott. A Legfelsőbb Bíróság ítélete következtében 1959-ben az iskolákat újra megnyitották.

Az integrált oktatás elterjedését már semmi sem állíthatta meg. 1964-ben Little Rock városában a hétezer tanköteles színes bőrű diák közül 123 már integrált iskolában tanult.

A kilencek már életükben legendává váltak. 1999-ben megkapták a Kongresszus Arany Medálját. Még életükben szobrot emeltek nekik, emlékérmeket vertek tiszteletükre, rendszeresen showműsorokban szerepelnek. Iskolájuk egyik szárnya ma polgárjogi múzeumként üzemel.

Fekete-fehér Amerika sorozatunk következő epizódja: Ülősztrájkok és szabadságutasok. Megjelenik június 17-én.

Napjaink legjelentősebb eseményeinek „miértjére” mindig a történelemben találjuk a választ. Olvassa a Rubicont kedvezményes előfizetéssel minden hónapban, hogy a múlt ismeretében valóban megértse a jelent!

FORRÁS | Názer Ádám: Mérföldkövek. Az amerikai polgárjogi mozgalom főbb állomásai. Megjelent a Rubicon 2008/9. számában.