A civilizáció a vádlottak padján
Leszek Kołakowski: A civilizáció a vádlottak padján. Korrekt nézeteim - mindenről
A 20. század legbölcsebb közép-európai filozófusa, Leszek Kołakowski (1927–2009) tudományos, de közérthető interjúkban és tanulmányokban foglalja össze legfontosabb gondolatait.
Kimerítően foglalkozik a kommunizmussal és örökségével. Feltárja a sztálinizmus marxista gyökereit, azt hangsúlyozva, hogy Sztálin egyáltalán nem torzította el a marxi örökséget, ahogy oly sokan állították és állítják. Elgondolkodtató nézeteket tesz közzé az emberi önazonosság mítoszáról, a baloldal örökségéről, a náci és szovjet népirtás különbségeiről és hasonlóságáról, s kifejti, hogy az emberi előrelátásban való csalódást az emberi állapot természetes velejárójának tekinti.
Írásainak másik csoportjából a vallással kapcsolatos nézeteit ismerhetjük meg. Híres kijelentése szerint „Mióta Nietzsche bejelentette Isten halálát, ritka látvány a vidám ateista." De szó esik itt a természetjogról, Jézus Krisztus tanításának történelmi jelentőségéről, a kollektív identitásról, valamint az egyetemek szerepéről és jelentőségéről is. Briliáns okfejtéssel bizonyítja be az értéksemleges iskolai oktatás lehetetlenségét. Egy másik írásában arra figyelmeztet, hogy bolygónk ökológiai és demográfiai korlátai miatt rá fogunk kényszerülni igényeink korlátozására.
E korlátok felismerésére csak a történelem és a vallás taníthat meg minket, e nélkül igényeink bármilyen korlátozására tett kísérlet szörnyű frusztrációhoz és agresszióhoz vezethet, amely katasztrofális méreteket ölthet.
TARTALOM - 448 oldal
Bevezető 7
I. RÉSZ | UTÓPIA, APOKALIPSZIS, KERESZTÉNYSÉG
Az utópia halála. Újból átgondolva | 11
Lehetséges-e keresztény utópia? Párbeszéd | 25
A mi vidám apokalipszisünk. Prédikáció a század végére | 32
Amatőr prédikáció a keresztény értékekről | 40
A demitologizálás illúziói | 49
Jézus Krisztus. Próféta és reformer | 61
II. RÉSZ | IGAZSÁG, IGAZSÁGOSSÁG, TÖRTÉNELEM ÉS MÁS FURA DOLGOK
Az igazságtól az igazságig | 77
Halott-e a „történeti ember”? És meg kell-e siratnunk? | 85
Normaelőírások és normaállítások | 95
A semlegesség és az akadémiai értékek | 109
Mire való az egyetem? | 122
Hol a helyük a gyerekeknek a liberális filozófiában? | 129
A civilizáció a vádlottak padján | 140
A felelősség | 151
Minek nekünk a társadalmi igazságosság fogalma? | 159
A kollektív identitásról | 164
A természetjogról | 174
A mi relatív relativizmusunk | 182
Népirtás és ideológia | 191
Bűn és bűnhődés | 206
Nem csak ésszel él az ember. Nathan Gardels interjúja Leszek Kołakowskival | 216
III. RÉSZ | A POLITIKA ÉS AZ ÖRDÖG
A politika és az ördög | 227
Bálványimádás a politikában | 243
Irracionalitás a politikában | 258
Újdonságok a föld alól | 269
Az ördög a történelemben. George Urban interjúja Leszek Kołakowskival | 274
IV. RÉSZ | MÉG MINDIG A KOMMUNIZMUSRÓL, ARRÓL, HOGY MIKÉNT BUKOTT MEG, ÉS HOGYAN VETETTÉK EL
Az emberi önazonosság mítosza. A civil és politikai társadalom egysége a szocialista gondolkodásban | 295
A baloldal öröksége | 312
Totalitarizmus és a hazugság erénye | 318
Mozgó romok között | 328
A száműzetés dicsérete | 340
Balról, jobbról | 345
A pártvallás és a párteszköz | 350
Lengyelország írott történetének négy százaléka | 355
A kommunizmus mint kulturális jelenség | 366
A kommunizmus szétesése mint filozófiai esemény | 380
A sztálinizmus marxista gyökerei | 390
Edward Palmer Thompson nyílt levele Leszek Kołakowskihoz | 408
Korrekt nézeteim – mindenről | 410
FÜGGELÉK
A filozófia és a politikatudományok nagy enciklopédiája | 431
Bibliográfiai jegyzetek | 434